Bulvár-celeb

2024.08.30. 03:35

Kiderült, mi okozta Mihályi Győző halálát

Váratlanul halt meg Mihályi Győző, most kiderültek a tragédia körülményei.

MW

Augusztus 27-én, kedden érkezett a tragikus hír: nem sokkal, mindössze egy héttel a 70. születésnapja után elhunyt Mihályi Győző, Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész - írja a Bors.

– A sokoldalú művész a József Attila Színház társulatának több mint húsz éven át volt elismert művésze, hosszú évtizedeken át a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) elnökségi tagja, majd elnöke volt. A művész hétfőn az esti órákban hunyt el tragikus hirtelenséggel – olvasható a József Attila Színház közleményében.

A felejthetetlen orgánumú művész halála a kollégiáit is nagyon megrázta. Már csak azért is, mert sokan közülük a tragédia előtt nem sokkal még találkoztak vele, és arról számoltak be, hogy Mihályi kifejezetten vidámnak, egészségesnek és életerősnek tűnt, tele volt tervekkel. 

A néhai művész egyik ismerőse is azok közé tartozik, akik nem sokkal a halála előtt még beszéltek vele.

– Felfoghatatlannak tartom, hogy ez történt, pár hete még beszéltem Győzővel. Kifejezetten vidámnak, energikusnak tűnt. Boldog volt, tele célokkal és tervekkel. Sajnos nagyon igazságtalan tud lenni az élet. Én úgy hallottam, hogy hirtelen megállt a szíve, ez okozta a halálát. Erre a tragédiára senki sem lehetett felkészülve

– sóhajtott Mihályi Győző egyik jóbarátja.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!