Botrány a pesti éjszakában

2023.01.05. 11:00

Rendőrök nyomoznak a verekedésbe keveredő Szalai Ádám ügyében

Egy belvárosi szórakozóhely előtt keveredett összetűzésbe Szalai Ádám. A másik fél egy 21 éves fiatalember volt, aki azt állítja, hogy a labdarúgó mellkason rúgta őt, és még akkor sem hagyta abba, amikor a földön feküdt.

Szalai Ádám

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

A történtekről a 21 éves Zsombor mesélt  – írta meg a Ripost. A dulakodás abból alakult ki, hogy a társaság éppen Szalai Ádám öccsét kérte meg, fotózza le őket:

„Azt mondta, hogy nem, ami miatt értetlenkedtem, mert semmi rosszat nem akartunk, és hát persze, akkor már túl voltunk néhány italon, úgyhogy visszakérdeztem, »miért nem, te f.szfej?«. Valami ilyesmit mondtam neki, amit persze, nem kellett volna. Nem túl szépen, nyilvánvalóan”

 – idézte fel az eseményeket Zsombor, aki szerint ekkor érkezett hozzájuk a labdarúgó, aki üvöltött vele, senkiházinak nevezte, majd mellkason rúgta, sőt, még akkor is rúgta, amikor a földön feküdt.

Zsombor szerint az egész társaság csalódott abban, ahogy példaképük viselkedik.

Szalai Ádám is megszólalt, úgy gondolta, öccsét négyen akarták megverni.

„Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert. Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam. Féltem a családtagjaimat, és minden körülmények között megvédem őket”

 – mondta el a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám.

Zsombor feljelentést tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen garázdaság miatt folytat eljárást. 

Szalainak nem ez volt az első kihágása. 2019 őszén ittas vezetés miatt kellett felelnie. Akkor elnézést kért, mint mondta, figyelmetlen volt egy pohár bor elfogyasztása után.

„A szabad hétvégémet a családdal, barátokkal töltöttem. Az esti vacsora után elindultam haza a városban is bérelhető elektromos robogóval. Sajnos azt nem vettem figyelembe, hogy otthon zéró tolerancia van, ezért az egy pohár bor, amit elfogyasztottam, jelzett a szondán. Ilyen csekély mértéknél pénzbírságot kap az ember, amit természetesen elfogadtam, hibámat pedig megbántam. Sajnálom.”

 – írta akkor Szalai, aki a mostani konfrontálódást is elismeri. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában