Döntés

2022.06.03. 07:12

Fordulat: kiengedik a börtönből Fekete Dávidot

Megszünteti a bíróság a csalással gyanúsított énekes, Fekete Dávid letartóztatását.

A Győri Járásbíróság ugyanakkor elrendelte az énekes bűnügyi felügyeletét.

Ez azt jelenti, hogy Fekete Dávid a tartózkodási helyét csak különengedéllyel hagyhatja el. Mozgását nyomkövetővel ellenőrzik majd.

A bíróság döntése szerint a megalapozott gyanú továbbra is megállapítható, de úgy ítélte meg, hogy a vádemelés előtti szakaszban lévő eljárásban elégséges és egyben szükséges kényszerintézkedés a bűnügyi felügyelet.

A határozatot Fekete Dávid és védője tudomásul vette, de az ügyész fellebbezést jelentett be. Tekintettel arra, hogy az ügyészi fellebbezés halasztó hatályú, Fekete Dávid a korábbi letartóztatás meghosszabbításáról szóló döntés hatályáig, azaz június 6-ig bv-intézetben marad.

Mint ismert, az egykori megasztárost csaknem százmillió forintos csalással és sikkasztással vádolják – írja a Bors.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!