Bulvár-celeb

2021.06.22. 09:09

Veszélyben volt az élete: ez mentette meg Korda Györgyöt

A 41 éves házassági évfordulóját ünnepli a híres házaspár. Ez idő alatt a boldog percek mellett kijutott nekik a rosszból is, amit biztosan nem éltek volna túl, ha nincs köztük az a végtelen szeretet, amiben élnek.

Forrás: Bors

A házassági évfordulójukat egész másképp tervezték, mit ahogy ünnepelni fogják, még sincs egy rossz szavuk sem. A híres házaspár tagjai mindketten jó alkalmazkodóképességgel vannak megáldva, talán ennek is köszönhető, hogy négy évtizedes szerelmük mindent kibírt. Boldog és kevésbé könnyű időszakok váltották egymást a házasságuk alatt, de olyan probléma sosem létezett, ami miatt kenyértörésre került volna sor. Pedig volt idő, amikor úgy tűnt, mindennek vége. Balázs Klári és Korda György hétfőn ünnepelte a 41. házassági évfordulóját – írja a Bors.

– Étterembe szerettünk volna menni egy ünnepi vacsorára, de a kánikula miatt inkább úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk – mondta csilingelő hangon a telefonba Balázs Klári. – Nem baj, itthon is jó lesz, csinálok gyümölcssalátát és mellé sülteket. Vacsora közben pedig jót beszélgetünk.

Amikor azt kérdeztük az énekesnőtől, hogy négy évtized után még van-e miről beszélniük, elneveti magát.

– Az életünk akkor is kaland, ha ki se tesszük a lábunkat a házból. Istenien elszórakoztatjuk egymást. Ezért is vagyunk jó páros! Szerelmei és barátai vagyunk egymásnak, akik kiállnak a másikért jóban és rosszban. Mindkettőből kijutott nekünk ebben a 41 évben, az biztos.

Balázs Klári őszintén beszél a problémákról is.

– Ha nehéz időszakra kell visszaemlékezni, akkor azt mondanám, hogy a kapcsolatunkat sosem gyengítették meg például az anyagi természetű gondok. Pedig volt benne részünk többször is.

41 éve minden akadályt közösen győznek le
Fotó: Bors

Amikor a villát építettük, beköltöztünk az egyik kis szobába, a többi szobát pedig kiadtuk, hogy tudjuk fizetni a hiteleket. Azt hittük, viszonylag gyorsan letudjuk majd ezt az időszakot, de végül öt teljes évre beszorultunk oda. Bár volt emiatt vita, odáig sosem jutottunk el, hogy felmerüljön a különköltözés gondolata – magyarázta az énekesnő, majd így folytatta: – Nem volt nagyon féltékenykedés sem. Tudom, sokat írták az újságok, hogy a jóképű Gyurit körülrajongták a nők, de ő sosem viselkedett velem úgy, hogy akár egy percig is azon kelljen gondolkodnom, hogy elhagyhat. Fel sem merült bennem.

Az első pillanatban tudtam, hogy ő az én emberem, és ő is tudta, hogy én az övé vagyok.

Csak megjegyzem, abban az időszakban nemcsak hölgy rajongók voltak, de nyomulós fiatalemberek is, akik sosem kaptak lehetőséget tőlem. Egyszerűen nem kellettek. A legnehezebb talán a betegség alatt volt – vált hirtelen témát Klári. – Az megviselt minket.

Gyuri háromszor egymás után volt súlyos beteg. Annál rosszabbat nem tudok elképzelni, mint amit akkor éreztünk. Láttam, hogy nagyon harcol, és én is harcoltam vele együtt, mégsem beszéltünk egyetlen szót sem róla... Még mindig beleborzongok, ha eszembe jut az a beszédes csend, de azt is túléltük a szerelmünknek köszönhetően

– mondja Balázs Klári. – Hálát adok a jóistennek, hogy az életünk úgy sikerült, ahogy most vagyunk. Meg is dolgoztunk érte, de nyilván nagyon sok szerencse is kellett hozzá. Bizton állíthatom, hogy az a szerelem, ami fellobban és az igazi, az nagyon sokáig tart, az a sírig elkíséri az embert. Mi a síron túl is szeretni fogjuk egymást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában