Bulvár-celeb

2021.06.02. 16:06

Nem gyenge, amilyen házban lakott a Budapesten elfogott terrorista – kemény volt a TEK, itt a videó!

Ritkán látni hazánkban olyan erődemonstrációt, mint amit a TEK bevetett, amikor elfogták azt a 21 éves magyar férfit, aki magát iszlamistának vallja. A Terrorelhárítási Központ robbanószerkezeteket is lefoglalt.

Forrás: TEK

A Terrorelhárítási Központ felderítőinek köszönhetően nem tudta aljas, véres tervét végrehajtani az a 21 éves magyar férfi, akit kedden fogott el a TEK egyik felszámoló egysége. A kecskeméti kertvárosban házkutatást tartottak. Ott élnek a férfi szülei.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy magát iszlamistának valló magyar férfit. Az Ibolya Tibor fővárosi főügyész jegyezte közlemény kitér arra, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a tegnapi napon végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint

Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre.

A Magyar Nemzet azt írja:

a TEK bizonyítékai olyan súlyúak, hogy nemcsak az alapos gyanút támasztják alá, hanem a majdani büntetőperben is perdöntők lehetnek.

A férfitól lefoglalt robbanószerkezet mellett vélhetően kép- és hangfelvételek is lehetnek a hatóság birtokában, amit az iszlamista szélsőséges nézeteket valló, robbantássorozatra készülő férfi tevékenységét dokumentálják bizonyító erejűen.

A videón amit kiadtak az akcióról látszik, hogy a 21 éves férfi elég jó környéken élt. A bombaveszély miatt robotot is bevetettek a helyszínen.

Az ügy folytatódik, kattintson és kövesse ITT.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában