Karcsinak szólítják

2018.10.26. 13:55

Nemcsák Károly ezzel ajándékozza meg szülőfaluját

A színész-színházigazgató nem hétköznapi dologba vágott bele: keresztlányával összefogtak, hogy épülhessen a falunak egy templom.

Budapest, 2018. augusztus 29. Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész, érdemes mûvész, a József Attila Színház igazgatója a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A Fociról-kicsit másképpen címû mûsorban a meghívott vendégek a labdarúgásról, a mérkõzésekrõl idézik fel élményeiket és emlékeznek a játék legszebb, legfelemelõbb pillanataira. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Nemcsák Károly a Borsod megyei Mocsolyáson nőtt fel, és a szülőfalu még mindig fontos szerepet tölt be az életében – számol be róla az Origo.

„Ha főiskolásként elfáradtam, mindig hazamentem, egy-két nap feltöltött, mint most is. Ma már az első utam a temetőbe visz, édesanyám, édesapám sírjához”

– idézi a portál Nemcsák Károlyt, aki a HOT! magazinnak nyilatkozott. A József Attila Színház igazgatója azt is hozzátette, nemrég összefogtak a keresztlányával, hogy épülhessen a falunak egy saját temploma.

„A faluban ugyanúgy fogadnak, mint 40 éve: mindenki Karcsinak szólít.

A nővérem kisebbik lányával, a keresztlányommal, aki egyetem után hazaköltözött, összefogtunk, hogy épüljön a falunak temploma. Eddig csak egy harangláb állt ott.

A tervek elkészültek, a pénz már az egyházközség számláján van, a közbeszerzési pályázat után megkezdődhet az építkezés”

- mondta a színész.

Borítókép: Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában.

Forrás: MTVA / Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában