a dzsungel királya

2018.01.15. 16:16

Kabát Peti meghatódott a nézők szeretetén

Kabát Péter volt válogatott labdarúgó tavaly novemberben szerződést bontott az NB II-ben szereplő ETO FC Győrrel azért, hogy indulhasson a „Celeb vagyok, ments ki innen” című reality vetélkedőben. Ezt akkor sokan a szemére vetették, de a 40 éves játékost igazolta, hogy bő egy hónapra rá a nézők szavazatai alapján megválasztották a dzsungel királyának, vagyis győztesen került ki a dél-afrikai vadonból. Többszörösen is.

Telki, 2014. június 2. Kabát Péter, az Újpest csatára beszél, miután átvette a legjobb magyar játékosnak járó díjat a labdarúgó OTP Bank Liga RangAdó díjátadó gáláján a telki edzõközpontban 2014. június 2-án. Kabát Péter vehette át a legszebb gólért járó elismerést is. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

A korábbi NB I-es gólkirály az origónak mesélt az átélt élményekről, fociról, és arról, hogy milyen sokat is jelent neki az emberektől kapott szeretet.

Korábbi NB I-es gólkirályként és magyar válogatott futballistaként nyilván ismert embernek számított a futballszerető berkekben, de a „Celeb vagyok, ments ki innen„ után egy egész ország megismerhette a nevét. Érzékeli a hirtelen jött népszerűséget?

Igen, nagyon is. Magyarországon a foci teljesen más közeg. Nyilván sokan tudták addig is, hogy Kabát Péter egy sportoló. Ebben a nevem is szerepet játszhatott, mert jobban megmarad az emberekben, mintha Tóthnak vagy Kovácsnak hívnának. Amióta hazajöttem Dél-Afrikából, sokan megismernek, olyanok is megállítanak az utcán, akik egyáltalán nem szeretik a labdarúgást, de nagyon tetszett nekik a műsor. Miután megnyertem a vetélkedőt, kaptam vagy ezer üzenetet, és mindegyik pozitív volt.

Nem is az a lényeg, hogy megnyertem, hanem az, hogy az emberek megkedveltek. És ez a legjobb a dologban.

Hogyan telt az ünnepi időszak?

December 20-án hazajöttem Dél-Afrikából, majd 27-én már a párommal, Adrienne-nel és egy baráti társasággal elutaztunk nyaralni Jamaicára. Tíz nap alatt sikerült kipihenni a dzsungel megpróbáltatásait.

Említette már a pozitív üzeneteket. Azonban a műsor ideje alatt a Trollfoci rengeteg mémmel árasztotta el az internetet, főleg a matektudását kifigurázva. Ezekről mi a véleménye?

Ezeken hatalmasakat röhögök. Nagyon szórakoztatnak, úgyhogy le a kalappal a Trollfoci előtt, mert mindig sikerül valami olyat kitalálniuk, amivel meg tudják nevettetni az embereket.

A dzsungelben szórakoztató párost alkottak Pumped Gabóval. Csak a játék alatt működött önök között a barátság, vagy a magánéletben is jóban vannak?

Korábban már szerepeltünk együtt a „Nyerő páros” című vetélkedőben, ott már megkedveltük egymást. De úgy istenigazából most lettünk nagyon jóban, és ő hatalmas segítség volt nekem.

A játék kezdete óta viccesek voltunk, szórakoztattuk a nézőket. Ő is ezért került be a legjobb háromba. Az embereknek is az volt a fontos, hogy tudjanak nevetni és szórakozni rajtad.

Aki nem ilyen volt, az hamar kiesett.

A műsor alatt a párja rengeteget kampányolt a közösségi oldalakon. Adrienne-nek mekkora szerepe volt a győzelmében?

A játék alatt nekem erről fogalmam sem volt, hiszen nem volt nálunk semmi, amivel kapcsolatot tarthattunk volna a külvilággal. Amikor vége lett, akkor tudatosult bennem, hogy mekkora segítség volt. Naponta többször is posztolta a sztorikat, így az emberek nagyon megkedvelték őt és engem is. Ez biztosan befolyásolta, hogy ilyen sokan szavaztak rám. Amikor még Újpesten futballoztam, Adri szervezett nekem egy születésnapi meglepetés bulit a Szusza Ferenc Stadionban. Akkor azt az ajándékot kaptam, hogy a segítségével elkészülhetett az önéletrajzi könyvem, úgyhogy sokszorosan hálás lehetek neki.

Több mint harminc éve futballozik. Volt már gólkirály az NB I-ben, játszott külföldön, és tizenhatszor a magyar válogatottban is szerepelt. Nem félt, hogy ez a szerepvállalás lerombolja a futballistáról felépített szobrot?

Erről a lehetőségről már nyár végén tudtam. Sokat gondolkodtam, és kikértem mindazoknak a véleményét, akikére adok, de nagyon jó tanácsot nem tudtak adni. Azt mondták, hogy nekem kell döntenem. Mindig is a foci volt az első, és ezután is az lesz. Szeretnék úgy megmaradni az emberek tudatában, mint sportoló. Azonban már negyvenéves vagyok, így be kell látnom, hogy hosszú távon már nem focizhatok. Ha huszonöt vagy harmincévesen kapom ezt a felkérést, akkor biztosan nem vállaltam volna.

Így, a pályafutásom vége felé, ezt a lehetőséget meg kellett ragadnom, mert ha nem megyek el, lehet, hogy soha többet nem hívnak.

A műsor miatt bontott szerződést az NB II-es ETO FC Győrrel. Sokan megtalálták a döntés miatt?

Kaptam hideget-meleget, mert ezt a szereplést a focival nem lehetett együtt csinálni. Sokat beszélgettem a vezetőkkel, Szentes Lázár edzővel is. A probléma az volt, hogy nekem el kellett mennem Dél-Afrikába, miközben az őszi szezonból még négy mérkőzés hátra volt. Az ETO nagyobb klub annál, hogy ezt meg lehessen tenni. Hogy nézett volna ki, hogy a csapat sorra játssza a meccseit, miközben az egyik játékosa minden nap a tv-ben szerepel? Ez a klubra nézve nem lett volna túl jó, így közös megegyezéssel szerződést bontottunk.

Még az is előfordulhat, hogy tavasszal újra az ETO-t erősíti majd?

Sok minden van a fejemben. Most kezdődik még csak az alapozás, úgyhogy még nem maradtam le semmiről. A menedzseremmel, Vörösbaranyi Józseffel megnézzük, milyen lehetőségek vannak. Biztosan lesznek megkeresések az NB II-ből, a kérdés csak az, hogy akarok-e még játszani. A másodosztályban is minden nap keményen kell edzeni, és ha lesznek televíziós munkák, akkor nem biztos, hogy ezt be tudom vállalni. Abbahagyni egyelőre nem szeretném. Lehet, hogy alacsonyabb osztályban folytatom. Nyáron várnak Újpestre, ahol sportkoordinátorként van szerződésem, és lassan az iskolát is el kéne kezdenem, ugyanis szeretnék vezetőként dolgozni a labdarúgásban. Mellette a tévés dolog is nagyon tetszik. Most sok lehetőségem van, csak el kell döntetem melyik úton folytatom.

A magyar válogatottban csak tizenhatszor szerepelt. Nem érzi, hogy ebben is több lehetett volna?

2000 novemberében debütáltam, de abban az időben Bicskei Bertalannál nagyon nehéz volt bekerülni a válogatottba, hiszen olyan támadók voltak, mint Fehér Miklós, Horváth Ferenc, Illés Béla vagy Tököli Attila. Nem is nagyon akart meghívni, de a sajtó óriási nyomást gyakorolt rá. Harminc-negyven válogatottsággal elégedett lennék, de volt, amikor beteg voltam. Olyan is előfordult, hogy nem engedett el a klubom.

Milyen tervei vannak a 2018-as évre?

Szerintem két héten belül biztosan el fog dőlni, hogy folytatom-e a labdarúgást. Az utóbbi időben sok televíziós megkeresésem is van, amit nagyon élvezek. Hamarosan elkezdem az iskolát, mert szeretnék egy nap sportigazgató lenni, lehetőleg Újpesten. Az edzői szakma nem vonz, de szívesen követném az egykori újpesti Kovács Zoltán példáját, aki nagyon sokat tanult, és most a Videotonnál remek munkát végez.

Borítókép: Kabát Péter, az Újpest csatára beszél, miután átvette a legjobb magyar játékosnak járó díjat a labdarúgó OTP Bank Liga RangAdó díjátadó gáláján a telki edzőközpontban 2014. június 2-án.

MTI Fotó / Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában