Prima Díj 2018

2018.11.05. 20:28

Zala Megyei Prima Díj 2018 – Dr. Gyimesi Endre

Dr. Gyimesi Endre, a Pannon Írók Társasága elnöke, volt országgyűlési képviselő és polgármester, történész.

zaol.hu

1952-ben született Keszthelyen, az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát, egyetemi évei alatt dolgozott a Történettudományi Intézetben. A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években vezette a zalaegerszegi városi, megyei könyvtárat, a Zala Megyei Levéltárat. 1994-től 2010-ig Zalaegerszeg polgármestere, 2002-től 2014-ig országyűlési képviselő, 2010-2014 között a levéltári ügyek miniszteri biztosa volt. A zalai és hazai könyvkiadás gazdag életművű szerzője, 1977-től folyamatosan publikál, Zalaegerszeg története mellett a XVIII-XIX. századi magyar történelem és művelődéstörténet a fő szakterülete.

Dr. Gyimesi Endre

A Pannon Írók Társasága elnöki posztja mellett a zalaegerszegi kosárlabda szakosztály társadalmi elnöke, s a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány, a Keresztury Emlékbizottság, a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság vezetésének feladatait is ellátja. Felesége dr. Papp Malvina főorvos, három felnőtt gyermek édesapja, valamennyien pedagógusok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!