Hahót

2016.04.20. 08:28

Kerékpárút is épülhet a települések közt

Hahót – Mind a tavalyi, mind pedig az idei év bővelkedik eredményekben és tervekben Hahóton.

Ziegler Anita

Szabó Zsolt, Hahót polgármestere lapunknak elmondta, hogy tavaly decemberben fejeződött be a hahóti hivatal külső energetikai korszerűsítése, melynek keretében az épület teljes külső szigetelése valósult meg. Emellett tanyagondnoki busz beszerzésére is sor került bruttó 14 millió forintból, amelyből 4 millió forint saját forrás volt. Májusban indul a fakospusztai közösségi ház régi palatető-szerkezetének cseréje, melyet önerőből, 5 millió forintból finanszíroznak. Szintén a fakospusztai településrész fejlődését szolgálná az a beruházás, mellyel a Hahót és Fakospuszta közötti kerékpárút megépítésével segítenék az itteni lakosság közlekedését. A megvalósításhoz a megyei önkormányzattal együttműködésben pályázatot nyújtottak be. A polgármester hozzáfűzte még, hogy a napokban veszi kezdetét a sportöltöző belső felújítása, amelyre a helyi sportegyesület nyújtott be pályázatot. Kérdésünkre azt is jelezte, hogy az önkormányzat fejlesztési tervei között szerepel még egy közpark létrehozása is a templom és a Deák utca közötti területen, illetve a Kisfaludy utca aszfaltozása még a nyár folyamán – mindkét projektet önerőből finanszírozzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!