Hahót

2016.08.17. 13:57

A zaklatások ellenére sem adta fel elveit

Hahót – A Nagykanizsa és Zalaegerszeg között félúton található településen született Kelemen Krizosztom főapát emlékére sétányt alakít ki a község önkormányzata, melynek átadása a közeljövőben várható.

Horváth-Balogh Attila

Kelemen Krizosztom, pannonhalmi bencés főapát 1884 január 10-én született Hahóton. 1944-ben, a Szálasi-kormány idején a pannonhalmi főapátság épületegyüttese a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt gyermekmenhelyként is működött. A személyzeten kívül 760 fő, köztük 418 gyermek kapott itt ellátást és menedéket; fiatal leventéket, bujkáló zsidókat és szökött katonákat is befogadtak. Kelemen Krizosztom főapátnak ezért folyamatos zaklatást kellett elviselnie a hatalomtól: a Gestapo házkutatást tartott nála, s a nyilasok többször is vegzálták, ő azonban ennek ellenére sem adta ki soha pártfogoltjait. Végül 1947-ben Amerikába távozott, s 1950-ben a Pennsylvania-i Pittsburgh-ben érte a halál.

Mint azt Szabó Zsolt hahóti polgármestertől megtudtuk: korábban a polgárőrséggel közösen pályáztak már egy emlékpark kialakítására, de akkor csak a növényekre nyertek félmillió forintot. Idén az önkormányzat ehhez hozzá tud tenni 2 millió forintot, s az amerikai magyar katolikus misszió is utalt 3,7 milliót – így már elkészülhetett az emléksétány és a park a templom környezetében, amit szeptember 10-én avatnak fel ünnepélyesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!