Korridor mögül

2018.03.06. 17:06

Gyurcsány szerint az ellenzék a teljes káoszra készül

Káosz, válság, elhúzódó tárgyalások és új választás jönne egy ellenzéki győzelem után, erről beszélt Gyurcsány Ferenc a Civil Rádióban a Fiala Jánosnak adott interjújában. Egy ilyen válság szerinte nem jelent problémát, hiszen például Németország is hónapokig volt stabil kormány nélkül.

Mint hozzátette, számára a Jobbik továbbra is vállalhatatlan, a Momentum és az Együtt pedig már meg is bukott. Bevallotta azt is, ő személy szerint örülne az elhúzódó kormányalakításnak, más országban is előfordul ilyen.

Kiszelly Zoltán politológus szerint Gyurcsány kivételesen igazat mond – olvasható a Magyar Idők a rádióinterjút ismertető cikkében – , valóban káoszhoz vezetne az ellenzék győzelme, hiszen a DK elnöke eddig sem rejtette véka alá, hogy újra miniszterelnök akar lenni, de a “hatalomhoz vezető út a többi ellenzéki párt politikai hulláján keresztül vezet.”

A hódmezővásárhelyi választásról és annak lehetséges következményeiről kérdezte a Civil Rádió műsorvezetője Gyurcsány Ferencet. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az emberek változást akarnak, s már nem az érdekli őket, hogy ki fog kormányozni, hanem az, hogy a Fideszt leváltsák.

Az emberek túlnyomó többségének már nem Gyurcsány-, hanem Orbán-problémája van – mondta. Arra a kérdésre, hogy ha az emberek azt szeretnék, hogy leváltsák a Fideszt, akkor ennek érdekében miért nem fognak össze az ellenzéki pártok, Gyurcsány Ferenc azt felelte, ennek két oka van: egyrészt

azoknak a pártoknak, amelyek önmagukban nem érik el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, nem lenne szabad egyedül elindulniuk a választásokon, mert a rájuk leadott voksok elvesznek, szétoszlanak a Fidesz és a parlamentbe bejutott ellenzéki pártok között.

„Az Együttől a Momentumig el fog veszni egy csomó szavazat. Ez egy politikai hiba” – mondta a DK elnöke. A volt miniszterelnök úgy véli, ezeknek a pártoknak muszáj lett volna valamilyen pártszövetséget alkotni, ahogy például a Párbeszéd is tette.

„A Párbeszéd egy idő után nem hitt az Együtt-Párbeszéd 5 százalékában és egy nagyon ügyes manőverrel – lényegében az MSZP-vel való megállapodással – biztosították a pártjuk túlélését. Ők megoldották a feladatot” – mondta.

Gyurcsány Ferenc szerint a Momentum „fiatalos hevessége által vezetve mindenkivel szemben fogalmazta meg túl sokáig önmagát”. Elhitték az olimpia-kampányból azt, hogy nekik egyedül is meglesz, és most, amikor már – azt hiszem, hogy ők is – tudják, hogy nem lesz meg, elkéstek, egész egyszerűen – vélekedett Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy úgy látja, a Mozgalom „belemanőverezte magát egy önbizalomtól túltengő rossz politikai konstrukcióba, ami a politikai halálukhoz vezetett”.

Az Együtt szerinte végig nehéz helyzetben volt, mert Bajnai Gordon „elvesztése” után nem igazán maradt karakteres ember a pártban, Juhász Péter „végtelen szerencsétlen” magánügye pedig „végleg megpecsételte a sorsukat”.

Most, amikor az elmúlt pár napban megszólaltak Momentumosok és mások, az Együttet már nem is nevezik meg mint akivel tárgyalnának. (…) Kiesnek a Parlamentből és nem lesz egyetlen egy képviselőjük sem, hacsak az MSZP Csepelen nem lép vissza Szabó Szabolcs javára, ami meccset én még nem látok lefutottnak” – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

A DK-elnök szerint az a másik probléma az ellenzéki összefogással, hogy olyan egyéni jelölési rendszert kell előállítani, ahol nagy blokkok képviselői indulnak a Fidesszel szemben.

Ebben az MSZP-DK megtette a legnagyobb lépést, és eddig nem sikerült bővíteni ezt a konstrukciót – mondta, hozzátéve, hogy szerinte a választókerületek túlnyomó többségében még lesz valamennyi koordináció az LMP-vel, és az is világos lesz, hogy ki a legerősebb kihívója a Fidesznek. Arról is beszélt, hogy Szél Bernadett hiába szeretné megkerülni őt, nem fogja tudni, hiszen az MSZP már megállapodott a DK-val.

„Azt látom, hogy akartak körém vonni egy erős korridort éveken keresztül és ez nem sikerült. Vannak sokan, akik jelentős fenntartásokkal rendelkeznek velem szemben, ez nyilvánvaló” – emelte ki Gyurcsány.

Gyurcsány Ferenc kijavította a műsorvezetőt, amikor az arról beszélt, hogy mi lesz a Jobbikkal, mint a legnagyobb ellenzéki erővel. A DK-elnök szerint ugyanis nem a Jobbik, hanem a DK-MSZP szövetség a legnagyobb ellenzéki erő, a Jobbikkal pedig továbbra is kizárja az együttműködést.

Arról, hogy mi lesz akkor, ha április 8-án az ellenzék megnyeri a választást, Gyurcsány Ferenc azt felelte: „elhúzódó koalíciós tárgyalások, aminek a végén – én inkább azt feltételezem, hogy – új választás”.

Arra a felvetésre, hogy egy ilyen válság súlyosan megviselné Magyarországot, a baloldali párt elnöke mindössze annyit mondott, ez nem probléma, hiszen például Németország is hónapokig volt stabil kormány nélkül. Gyurcsány Ferenc azt is leszögezte, ő egy ilyen helyzetet győzelemként élne meg.

Gyurcsány Ferencnek a kis pártokra, azaz az Együttre és a Momentumra tett megjegyzései is „arra a kommunista taktikára utalnak, miszerint le kell darálni a legkisebbeket, aztán jöhetnek a nagyobbak is” –magyarázta Kiszelly, hozzátéve, hogy Gyurcsány Ferenc attól sem riad vissza, hogy hátba szúrja szövetségeseit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában