Gyenesdiás

2014.03.04. 15:35

A legszebben éneklők

Gyenesdiás - Körülbelül ezer diák indult a megyei népdaléneklési versenyen, melynek Gyenesdiáson rendezték a zalai döntőjét.

Szabó Judit

A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola tizenkét éve rendez népdaléneklési versenyt. A múlt pénteken és szombaton tartott rendezvényen 146 szólista és 58 együttes vett részt. A diákok 34 zalai település 57 általános- és középiskolájából érkeztek, tájékoztatott a verseny fő szervezője, Csordásné Fülöp Edit énektanár.

A zsűriben Horváth Károly népzenész, valamint Maczkó Mária népdalénekes foglalt helyet. Horváth Károly a tapasztalatokat úgy összegezte: idén különösen sokan, körülbelül ezren jelentkeztek a versenyre, ugyanakkor sikerült megőrizni a magas szakmai színvonalat. Maczkó Mária (aki számos megyében értékeli a produkciókat hasonló rendezvényeken, s az országos verseny zsűrijében is bent lesz) szintén kiemelte, hogy Zalában kiemelkedően teljesítettek a diákok, s korosztályuknak megfelelő gyermekjátékokat, illetve népdalokat választottak. A hibák közül a hangképzési problémákat említette, de javaslatokat is tett ezek korrigálására.

A gyenesdiási Csillagvirágok éneklő csoport is továbbjutott. Az együttest a megnyitón Horváth Károly kísérte. Fotó: Hársfalvi György

A megyei versenyről a 7-8. osztályosok, valamint a középiskolások közül juthattak tovább a legtehetségesebb énekesek és csoportok a „Tiszán innen - Dunán túl" országos népdaléneklési versenyre, melyet áprilisban rendeznek Budapesten. A 7-8. osztályosok közül szóló kategóriában Gál Emese (gyenesdiási iskola), Szakály Vanda Mirabella (zalaegerszegi Dózsa-tagiskola), Kalmár Rebeka (keszthelyi Egry-iskola), Kovács Adél (zalaegerszegi Öveges-iskola) és Polgár Benedek (keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola) képviselheti a megyét. A 7-8. osztályosok kisegyüttesei közül a gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és AMI Csillagvirágok csoportja vehet részt az országos versenyen. Ugyanebből a korosztályból az énekegyüttesek kategóriájában a gyenesdiási iskola Szivárvány Éneklőcsoportja, s a zalaegerszegi Öveges-iskola Violák Népdaléneklő Csoportja jutott tovább.

A középiskolás szólisták versenyében Standi Szilvia (zalaegerszegi Mindszenty-iskola) és Katona László (zalaszentgróti Deák-iskola) bizonyult a legjobbnak, ők tehetik próbára tudásukat Budapesten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!