Gutorfölde

2017.05.21. 16:45

Meglepetés a férfiak napján

Gutorfölde - „Az igazi férfi két dolgot akar, játékot és veszélyt. Ezért akarja az asszonyt, a legveszélyesebb játékszer gyanánt.

Korosa Titanilla

”Több, ehhez hasonló frappáns gondolat is elhangzott a szombaton immár hetedik alkalommal megrendezett férfinapon. A műsort az Együtt Gutorföldéért Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagjai adták. A hölgyek lelkesen készültek a teremtés koronáinak köszöntésére.

- Mikor óvodás, még aranyos, majd lusta, szófogadatlan tinédzser lesz. Aztán elcsendesedik, nem rockzenét hallgat, hanem szerelmes üzeneteket ír. Majd megjelennek a lányok, a hosszú lábú, a kerek, a vékony, végül a nagy ő - foglalta össze a férfivá érés folyamatát köszöntőjében Doma Judit, az egyesület tagja.

 

- Szeretnénk hinni, hogy várják már ezt a rendezvényt a férfiak, hiszen mi minden évben szívvel - lélekkel készülünk rá - tette hozzá Doma Judit. - A lányok táncokat, az idősebb korosztály tagjai pedig népdalokat adnak elő a meglepetés produkció mellett.

Először a táncos lábú hölgyek tartottak bemutatót, majd népdalcsokor következett a dalkör előadásában. Ezt követően léptek színpadra a kizárólag a rendezvényre összeállt gutori színjátszók, akik meglepetés paródiával szórakoztatták a közönséget. Utánuk a hastáncos lányok előadása következett, majd hagyományosan kánkán tánccal fejeződött be a műsor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!