Gazdaság

2011.08.31. 08:03

Újabb államadósság-csökkentés bejelentésére készül Orbán

Újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentésére készül a következő egy hétben a miniszterelnök. Orbán Viktor erről az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerdán, közölve, hogy a csökkentés forrása ismét a nyugdíjrendszer átszervezéséből felszabaduló pénz lesz.

MTI

A kormányfő megerősítette, szeretné, ha 2012-ben a GDP 70 százaléka alatt lenne az államadósság, a ciklus végére pedig a mértéke közelebb lenne a 60, mint a 70 százalékhoz. Megjegyezte, Európában két ország van, Svédország és Magyarország, amely képes csökkenteni idén az államadósságát, a többi államban az mindenhol növekszik, jónéhány országban pedig a kezelhetetlenül veszélyes zónába került. Kijelentette: Magyarország le fogja győzni a válságot, szerinte ez nem kétséges.
   
Orbán Viktor a közrádióban szólt arról is, megítélése szerint mára eldőlt, hogy nem lesz Európában gyors kilábalás, nagyon nagy bajban van az európai gazdaság, ezért egy hosszú, legalább 8-10 évig tartó, komoly gazdasági válsággal kell számolni. Mint mondta, kormánya az ország megújításának, átszervezésének felgyorsításával válaszol az európai gazdasági válságra. Kifejtette: a következő egy hétben arra fog javaslatot tenni a kabinetnek, a Fidesznek és a KDNP-nek, hogy gyorsítsák fel azokat a terveket, amelyek Magyarország megújítását célozzák, így az oktatás, az egészségügy, az önkormányzati rendszer és a gazdasági támogatási rendszer átszervezését. "Egyetlen forint pazarlást sem engedhetünk meg magunknak, egyetlen felesleges kiadást sem engedhetünk meg, és egyetlen ember sem dolgozhat feleslegesen az államigazgatásban, mert ezt most már nem bírja el az ország" - szögezte le, ismét kiemelve ugyanakkor azt, hogy a megszorítások politikáját nem fogja alkalmazni, azt továbbra is mereven elutasítja.
   
A gazdasági növekedést firtató kérdésre a miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar növekedés magasabb ma, mint az európai átlag, a magyar emberek munkájának eredményeképpen megváltozott az a másfél évvel ezelőtti helyzet, amikor a gazdaság egyáltalán nem növekedett. Ma nő a magyar gazdaság, jó pályán van, "csak a növekedést mi szeretnénk a mostani 2 százalék helyett inkább a 3, 4 vagy 5 százalékos tartományban látni" - mondta.
   
A háztartások fogyasztásának csökkenésével kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt, hogy sok családnál van több pénz most, mint egy évvel ezelőtt, szerinte azonban "innentől kezdve" a kormánynak nem dolga, hogy eldöntse az emberek helyett, mit csinálnak a pénzükkel: fogyasztanak, megtakarítanak vagy adósságot törlesztenek. "Inkább azon gondolkodom, hogy ha már az emberek többet takarítanak meg, mint korábban, akkor hogy tudnánk lehetővé tenni, hogy ez a pénz (...) valamilyen módon szerepet játsszon a magyar állam finanszírozásában. Tehát hogyan tudnánk elérni például azt, hogy a magyar államkötvényeket közvetlenül az emberek vásárolják meg, és a lehető legegyszerűbb úton jusson el hozzájuk, ha már takarékoskodni akarnak" - vetette fel, hozzáfűzve, hogy a magyar állampapíroknál biztosabb megtakarítás nem létezik ma Magyarországon.
   
Arra a kérdésre, mit szól Simor András jegybankelnök azon nyilatkozatához, hogy felesleges megmenteni a devizahiteleseket bármi áron, a kormányfő azt válaszolta: "bankárember, így gondolkodnak a bankárok, ezért nem szabad őket odaengedni semmilyen politikai pozícióhoz, ahol emberek sorsáról van szó". Hozzátette, a devizahitelesek ügyében a veszteségmegosztás lesz az egyik legfontosabb kérdés az ősszel, vagyis az, hogy a bankok is viseljenek részt a veszteségekből. Megjegyezte, további, az otthonvédelmi program részét alkotó lépésekre kell számítani az ősz során.
   
A külpolitikára kitérve Orbán Viktor megerősítette, a hétfői budapesti külképviselet-vezetői értekezleten említett szövetségkötési verseny kifejezés alatt egyebek mellett Kínára, Indiára, Oroszországra, az arab világra és Izraelre is gondolt. Arra a kérdésre, van-e vita a kormányon belül arról, hogy inkább nyugatra vagy keletre kellene-e tekinteni, azt mondta, a kabinetben csupa épeszű ember ül, márpedig épeszű ember ma nem állítja szembe a keletet a nyugattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!