Gazdaság

2017.03.20. 16:31

Tisztújítás a KISOSZ-nál - Kereskedői fórum, egységes belvárosi nyitva tartás bevezetése

Zalaegerszeg – A közelmúltban tisztújító közgyűlést tartottak a KISOSZ Zala Megyei Szervezeténél. Tóthné Prenner Beátát választották elnöknek.

Hajdu Péter

A kereskedő és vendéglátóipari vállalkozók érdekvédelmi szervezeténél lejárt a vezetőség ötéves mandátuma. A napokban megtartott tisztújítón a korábbi elnököt, Tóthné Prenner Beátát bízták meg további öt évre a szervezet elnöki teendőivel. Az elnökség tagjai közé választották Hart Györgyöt, Horváth Csabát, Nagy Zoltánt és Nikitsher Bernadettet. A gyűlésen több aktuális kérdésről, az idei év főbb terveiről folytattak megbeszélést. Erről tájékoztatásként Nagy Zsuzsanna, a KISOSZ ügyvezetője elmondta, az egyik fontos tennivaló a tagság létszámának stabilizálása és emelése. Ugyanis az elmúlt időszakban mintegy húsz százzal csökkent a szervezet tagjainak a száma. A folyamat megfordításához a szolgáltatások bővítésére van szükség. Ezen terveik közé tartozik például egy hasznos kiadvány megjelentetése, amivel a vállalkozás indítása előtt állókat szeretnék megszólítani. A Kezdő vállalkozások kiskönyve című, pályázati forrásból tervezett kiadványukban minden, a vállalkozás beindításával kapcsolatos gyakorlati és gazdasági tudnivalót nyújtanak majd segítségként a kezdőknek.

A fórumon elhatározták, hogy a közeljövőben mintegy 60 vállalkozót érintő belvárosi kereskedői fórumot hívnak össze. Az összejövetel fő témája az egységes hétköznapi nyitva tartás bevezetésének a kezdeményezése lesz. Mint az ügyvezető elmondta, a vásárlóknak is kedvezőbb, a jelenleginél hosszabb nyitva tartásról fognak egyeztetni. A gondok között fogalmazódott meg a húsvét nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása, ami az üzleteknek kiesést jelent, mivel egy nap kiesik az ünnepi bevásárlásból. További probléma a munkaerőhiány. Egyre több az egy-két fős, családtagot foglakoztató kisbolt, mivel nem tudják megfizetni a kicsik az alkalmazottat, de nem is találnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!