Gazdaság

2015.08.10. 15:07

Sok kicsi búzaszem – A zalai gazdák is segítenek

Tüskeszentpéter – Rászorulóknak adományozzák, s ünnepi kenyér is készül a lisztből, melyet a Magyarok Kenyere programban gazdák által felajánlott búzából őrölnek. Zalai gazdák is segítenek.

Keszey Ágnes

Megyénkben három helyen adhatták le a gazdák a felajánlott termést. Hétfőn a tüskeszentpéteri malomnál rendezték meg a megyei búzagyűjtő napot.

Zalai gazdák is segítenek. Képünkön Süle Katalin és Király László Fotó: a szerző

- Eddig hat tonna búza érkezett a gyűjtőpontokra: Még jelezték gazdálkodók, hogy szeretnének adományozni. Eddig harminc gazdálkodótársunk szállította be a búzáját. Őrlés után liszt formájában juttatjuk el egyrészt a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, másrészt az ország minden pontján olyan karitatív szervezeteknek, akik gyermekétkeztetéssel foglalkoznak. Augusztus 20- án, a Falumúzeumban a kenyérünnepen kerül felszeletelésre az a Zala megyei kenyér és péksütemények, melyet a Korona Pékség készít az itt megőrölt búzából. Ezzel szeretnénk jelképezni az egységet: mint ahogy a program részeként is egy - egy búzaszem hozzájárul a nemzeti egységhez, ezt szeretnénk augusztus 20 -án az ünnepség alkalmával egy - egy falat kenyérrel is kifejezni - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke.

Király László, a Zala-Cereália Kft. ügyvezetője elmondta: a gyűjtés akkor fejeződik be, ha az aratásnak is vége. Idén jó a termés: 5,2 millió tonna (ebből Zalában 120 ezer tonna) búza termett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!