Hallgassa élőben!

Saját kézbe veszik a szakember utánpótlást - Zalaegerszegi cégek társaságot alakítanak a gyakorlati képzésre

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Így lesz tökéletes a linzertészta
irigylésre méltó képek
Ördög Nóra csodás, napsütéses helyre utazott pihenni a családjával
gyomorforgató / 10 perce
Kutyákkal etette meg terhes felesége holttestét a válogatott focikapus
Most egy újabb botrány miatt került reflektorfénybe.
Gyász
”Annyira szerettem volna élni értetek, de az Úr hívta lelkemet. Tiszta szívből azt kérem tőletek, szeressétek egymást, mint én titeket. Mindig ott leszek köztetek, s félve vigyázom minden léptetek.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk, anyósunk, nászasszonyunk ÖZV. HORVÁTH JÓZSEFNÉ szül. Fordán Irén tragikus hirtelenséggel életének 82. évében elhunyt. Temetése 2021. december 1-jén, szerdán 12.30-kor lesz a zalabesenyői temetőben. Gyászmise aznap 8 órakor a Mária Magdolna Plébánia-templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
”Örök az arcod, nem száll el szavad, minden mosolyod a szívünkben marad.” Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉRNÉ ZSANKÓ KATALIN szerető szíve 57 éves korában megszűnt dobogni. Temetése 2021. november 30-án, kedden 8.30-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Férje, édesanyja, testvére, rokonok
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON BÉLÁNÉ Ibi néni volt vendéglátóipari dolgozó 86 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. november 30-án, kedden 12 óra 30 perckor lesz az ebergényi temetőben. Előtte gyászmise 12 órakor. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH ISTVÁN életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. december 1-jén, szerdán 14 órakor lesz a zalabesenyői temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
”Vágytam maradni még szeretteim között, a sors végül ellenem döntött. Búcsúzni nem tudtam, ajkam nem engedett, amit mondtam volna - tudja, ki szeretett.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIPOS OTTÓ (kőműves mester) életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 13 órakor lesz a baktüttősi temetőben. Előtte 12 óra 15 perckor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Szeretettel emlékezünk KIRÁLY ÁRPÁD halálának 12. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédink MAGYAR KÁROLYNÉ szül. Beke Ágota szerető szíve, életének 88. évében megszűnt dobogni. Temetése 2021. december 1-jén, szerdán 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise aznap reggel 7.30-kor a felsőtemplomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Nélküled már semmi sem olyan, mint régen, fájó könnycsepp lettél mindannyiunk szívében. Idézzük szavaid, mosolyod, emléked, szerettünk és szeretünk, nem feledünk Téged." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk CSER ZOLTÁNNÉ szül. Sziva Sarolta halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérem, nagybátyánk PÖRS ISTVÁN életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 30-án, kedden 14 órakor lesz a zalaszentiváni temetőben. Előtte, 13 óra 15 perckor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Szívünkben emléked nem pótolja semmi, míg a földön élünk, nem fogunk feledni." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk NÉMETH MÁRTA halálának 2. évfordulóján. Szerettei
"A bánat, a fájdalom örökre megmarad. De te mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Fájdalommal emlékezünk LUKÁCS JÓZSEFNÉ Eszti néni halálának 10. évfordulóján. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk RADICS JÁNOS életének 90. évében elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 10 órakor lesz a zalalövő-mindszenti temetőben. Gyászmise a temetés napján reggel 9 órakor lesz a zalalövői templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMONYAI AMBRUS életének 90. évében elhunyt. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn 13 órakor a lenti temetőben lesz. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Külön köszönet a lenti Kolping dolgozóinak lelkiismeretes ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy BÁLINT GYÖRGYNÉ szül. Poszavecz Erzsébet életének 89. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án, pénteken 15 órakor lesz a nagykanizsai temetőben. Gyászoló család
"Istenke, vedd térdedre Édesanyánkat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ szül. Salamon Anna életének 81. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn 14 órakor lesz a zalalövői temetőben. Előtte, 13 órakor gyászmise a zalalövői templomban. A gyászoló család
"A halállal csak az élet ér véget, a szeretet nem." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁTYÁS ISTVÁN (Matyi) 72 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. december 3-án, pénteken 12.30-kor lesz a pölöskei temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"...azt hittem, több időm van... ...annyi mindent szerettem volna még..." Gyászoló család Isten szeretetében bízva tudatja, hogy SZABÓ JÓZSEF életének 73. évében örökre megpihent. Végső búcsút 2021. november 26-án, pénteken 13 órakor veszünk tőle a nagylengyeli temetőben, előtte, 12.15-kor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük és csak egy szál virággal búcsúzzunk. "Legyen az álmod, legyen az álmod szép..." (P. Box) Szerettei
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy szerető testvérünk, nagynénink és rokonunk KULCSÁR JULIANNA életének 77. évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése, kérésének megfelelően, családi körben megtörtént. Gyászoló család
”Megállt a drága szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy téged hiába várunk. Örök marad az arcod, nevetésed, szavad, mert az mind a szívünkben marad.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA JÓZSEF 63 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 30-án, kedden 9 óra 45 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap 8 órakor lesz a kertvárosi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt soha nem feledjük el." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KUSTÁN JÓZSEF halálának 15. évfordulóján. Felesége, lányai, unokája és vejei
Rekordszámú versenyző / 11 perce
Sikeres a 2021-es e-Hód informatikai verseny
két hét alatt minden kiderül / 7 órája
Karikó Katalin fontos dolgot mondott ki az új variánsról
foci / 7 órája
Mutatjuk a labdarúgó NB I mai eredményeit és a tabellát
szerencsejáték / 8 órája
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait és nyereményeit
bombázó / 9 órája
Totál meztelenül emelkedik ki a vízből a ringó mellű szinkronúszó
gyerekszáj / 10 órája
Hogyan várják a zalaegerszegi óvodások a Mikulást? (videó)
zaol.hu