Gazdaság

2017.04.06. 11:45

Közel 1200 milliárd forint a vállalkozásoknak - Bérkiegészítést is ad az állam

Nagykanizsa – A kis- és középvállalkozók számára kiírt uniós pályázatokról, illetve a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról tartott fórumot a városi kamara.

Pásztor András

A két témáról két államtitkár, Vitályos Eszter, európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár és Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár tájékoztatta a megjelent vállalkozókat.

Vitályos Eszter az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban hangsúlyozta: a 2014-2020-as ciklusban közel 12 ezer milliárd forint áll majd rendelkezésre, melynek legalább 60 százalékát közvetlen vagy közvetett módon gazdaságfejlesztésére lehet igénybe venni.

– Március végén szinte az összes uniós pályázatot megnyitottuk, a  keret feléről már támogatói döntés is született – árulta el Vitályos Eszter.

Dr. Polay József, a kanizsai kamara elnöke (balról) Vitályos Eszter államtitkárral és Dénes Sándor polgármesterrel beszélgetett a vállalkozói fórumot megelőzően Fotó: Szakony Attila

Mint az elhangzott: a hazai vállalkozók a közel 2700 milliárd forintos kerettel rendelkező gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból juthatnak támogatáshoz.

– A legnépszerűbb pályázatok közé tartozik a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése, illetve a piaci megjelenés támogatására és a szolgáltatásfejlesztésre is sok igény érkezett – mondta Vitályos Eszter államtitkár, aki a vállalkozók figyelmét a pályázatokkal kapcsolatos gyakori hibákra is felhívta. Mint mondta: a határidők betartása mellett, az elszámolható és nem elszámolható költségek terén van a legtöbb hiba.

Ezután Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár beszélt a vállalkozások foglalkoztatását segítő programokról.

– Az ifjúsági garancia program keretében olyan 25 év alatti fiatalok foglalkoztatását támogatja a kormány, aki legalább fél éve nem dolgoznak és nem is tanulnak – mondta az államtitkár. – Ha egy vállalkozó ilyen fiatalt foglalkoztat, akkor bértámogatást vehet igénybe. Ehhez hasonló a gyakornoki program is, azzal a különbséggel, hogy már szakképzett, de munkanélküli fiatalok foglalkoztatását támogatja. Ez utóbbihoz is bérkiegészítés, sőt mentori támogatás is társul. A kormány a fiatalok vállalkozóvá válását is támogatja, akár 3 millió forintos kezdőtőke is igényelhető.

Az államtitkár jelezte: a 25 év felettiek elhelyezkedését is támogatják, kiváltképpen a tartós munkanélküliek, az 50 év felettiek és a szülési szabadságról visszatérni szándékozó anyák után kaphatnak különféle anyagi támogatásokat a foglalkoztatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!