Gazdaság

2012.11.05. 15:53

Pályázat a borászoknak

Lenti - November 5-től újra igényelhetnek támogatást borászati gépek és technológiai berendezések beszerzéséhez a szőlő- és bortermeléssel foglalkozó gazdák és vállalkozások. A támogatások mértéke húsz és negyven százalék lehet.

Gyuricza Ferenc

Mindezt Nyers Ágnes, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai asszisztense tudatta a Zalai Hírlappal, aki azt is elmondta: a támogatást a 2012. március elseje után vásárolt, s már teljes egészében kifizetett gépekre nyújtja a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, értelemszerűen a kérelmeket, azaz a pályázatokat is a nevezett intézményhez kell benyújtani.

- Az eszközvásárlások támogatására kiírt pályázat célja, hogy javítsa a vállalkozások összteljesítményét - magyarázta Nyers Ágnes. - Az odaítélhető támogatás mértéke a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő igénylő esetében a megvásárolt gépek nettó vételárának 40 százaléka, nagyvállalatnál pedig 20 százalék lehet. A korábbi évek gyakorlatához képest lényeges változás, hogy azoknál a kérelmezőknél, akiknek a 2011. évi árbevétele nem érte el az 50 millió forintot, az odaítélhető támogatás összegének 1 millió forintos alsó határát eltörölték, vagyis kisebb összegű gépek és berendezések megvásárlására is benyújtható pályázat. A százmillió forint felső határ viszont továbbra is életben marad.

Nyers Ágnes hozzátette: A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal tájékoztatása alapján a 2012/2013-as borpiaci évben összesen négymillió euró értékű támogatás fizethető ki, míg a keretösszegen felül benyújtott kérelmeket át kell ütemezni a következő borpiaci évre. Mindez azért fontos, mert a benyújtott támogatási kérelmeket a beérkezés sorrendjében bírálják el, az átütemezett kérelmek így az új időszak elsőként benyújtott kérelmeinek minősülnek. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai asszisztense azt is elmondta: a pályázati kiírás értelmében egy kérelmező csak egy támogatási kérelmet nyújthat be, az viszont több gépre is vonatkozhat. Támogatás csak olyan eszközre igényelhető, amely szerepel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján elérhető, jelenleg hatályos borászati gépkatalógusban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!