Gazdaság

2011.05.11. 16:35

Októberre várható a próbaüzem a pacsai baromfivágóban

Tavaly novemberben adták át a kivitelező ZÁÉV-nek a munkaterületet, idén februárban tették le a pacsai üzem alapkövét, s mára túl van a beruházás felén a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.

Hajdu Péter

Még építő-, elsősorban belső burkoló anyagok sorakoznak az út mentén fekvő építési területen, a pacsai ipari parkban, de mögöttük már készen áll a leendő feldolgozó üzemépülete, az irodákat és szociális helyiségeket magában foglaló tégla épület pedig szerkezetkész. A kivitelezők nagy erőkkel dolgoznak.

- A 3400 négyzetméteres üzemcsarnokon belül folyik a munka, az aljzatbetonozás elkészült, az álmennyezetet, a válaszfalakat és a belső burkolatokat szerelik, azt követően kezdődik az épületgépészet, és az üzemi technológia telepítése. A 600 négyzetméteres szociális- és irodaépület gyakorlatilag szerkezetkész, az épületeken kívül elkészült a szennyvíztisztító alépítménye, a szabad területen pedig folyamatban van az üzemi utak építése és burkolása - foglalta össze érdeklődésünkre Bedő Tibor, a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. ügyvezetője a kivitelezés helyzetét.


Az 1,2-1,5 milliárd forint értékű, az OTP finanszírozásával folyó beruházáshoz eddig egy 401 millió forintos pályázati támogatás kapcsolódott, de a cég vezetőjének reményei szerint nem ez lesz az egyetlen.

- Beadtuk a következő pályázatunkat a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz munkahelyteremtő beruházás címén. A tárca befogadta, május 23-ra várjuk a reményeink szerint pozitív döntést. Ha sikerül, 224 millió forint vissza nem térítendő támogatás segíti a beruházás finanszírozását, aminek az egyik feltétele szerint legalább 120 dolgozó számára kell munkahelyet létrehoznunk. A dolgozók szervezését, felvételét július-augusztusban kezdjük, a kivitelezéssel összhangban. Ebben a munkaügyi központ segítségére lesz szükségünk, ez egyébként a munkahelyteremtő pályázat feltétele is. Mindezek után valószínűleg októberben tudjuk megkezdeni a próbaüzemelést - mondta el az ügyvezető.

Megtudtuk továbbá, hogy mindezek mellett javában folyik a termelői háttér szervezése, az alapanyag-termeltetés kialakítása. Ebben három jelentős takarmánygyártó üzemmel, a Zala-Cerealia-val, az Első Zalai Takarmányipari Kft.-vel, valamint a Tendre Kft.-vel működnek együtt. A termelés finanszírozásának feltétele, hogy a termelőket takarmánnyal lássák el, és folyamatosan jó minőségű vágóállatot biztosítsanak a feldolgozó számára. Ennek integrálását a takarmányüzemek tudják ellátni. Bedő Tibor elmondta továbbá, már érdeklődik a kereskedelem is, a kibontakozó lehetőségek alapján 25-30 százalékos exportot terveznek. A leendő üzem kapacitását figyelembe véve az évi 800 ezer pulyka, valamint 3-3,5 millió csirke feldolgozására egy év alatt tudják majd felfuttatni a termelést. 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!