Gazdaság

2012.01.25. 17:21

Nyár helyett már télen kifizették a támogatásokat

Öt hónappal az előírt határidő előtt megtörtént a mezőgazdaságban a területalapú támogatások kifizetése. Zala megyében mintegy 8 milliárd forintról van szó, amelyből több mint 4 ezer gazdálkodó részesedett.

Hajdu Péter

Csípős szél fúj Lakhegyen, a nyíresmajori almásban. A hegyhát mögött megbúvó, bekerített gyümölcsösben itt is, ott is dolgoznak néhányan. Metszik az almafákat. Süle István és segítője, Németh Csaba jól beöltözve már a sor közepén tart, munkájukat a földön lefűrészelt ágak, lemetszett hajtások jelzik.

- Két helyen van almásom, összesen több mint két hektár területen, ahol most dolgozunk, 1,2 hektár. Főállásban az almatermesztéssel foglalkozom. Már decemberben nekiálltam a metszésnek. Ha az időjárás engedi, reggeltől estig dolgozunk. Attól félek, hogy korán elindul a nedvkeringés, korai lesz a tavasz és nem végzünk. Tavasszal ugyanis már a növényvédelemmel kell foglalkozni, addigra végeznünk kell - mondja Süle István a sietség okát, s hozzáteszi, nem kis munka, de 10-12 nap alatt be lehet fejezni a területén levő 1200 almafa megmetszését.

A termelőtől az elérhető támogatásokról érdeklődtünk. Süle István elmondta, területalapú támogatást igényelt, ami az integrált gyümölcsöse esetében hektáranként 60 ezer forint körül alakult. Felét tavaly ősszel, a másik részét a közelmúltban fizette ki számára az MVH.


- Mire elég? Permetszerre nem elég, de az agrár-környezetgazdálkodási rendszerbe is beléptem, az többet fizet. Szükség van a támogatásokra, beépülnek a gazdálkodásomba, kellenek a tavaszi kezdéshez. A tavaly beszerzett vegyszerek, műtrágya hitelét törlesztem belőle - mondta a gyümölcstermesztő.

Horváth Zoltán, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Zala Megyei Kirendeltségének vezetője érdeklődésünkre elmondta, még sohasem fizették ki ilyen korán a területalapú támogatásokat. Az uniós jogszabály szerint a támogatást az év decemberétől a következő év június végéig kell kifizetni. Ez most mintegy öt hónappal előbb megtörtént. Tavaly uniós engedéllyel októbertől novemberig előlegként kiutalhatták a gazdálkodóknak a támogatás felét, a második rész, a végkifizetés pedig idén január 19-től kezdődött, és az igénylők 99 százaléka megkapta a pénzét. Lezajlottak a kifizetések, Zala megyében mintegy 4 ezer gazdálkodó 8 milliárd forint területalapú támogatáshoz jutott. Csupán a hibás támogatásigénylések kivizsgálása van még folyamatban. A gyorsaság okát a kirendeltségvezető elsősorban a hivatal szervezettségének javulásával, az ügyfelek több éves támogatásigénylési rutinjával magyarázza, amihez már sokkal pontosabb, 50 centiméter felbontású térképeket kapnak. Tavaly az időjárás is segített, korán be tudták fejezni az előírt ellenőrzéseket az MVH ellenőrei.

A területalapú támogatások korai kifizetése lehetővé teszi a 2012-es, mintegy 20 jogcímet tartalmazó egységes támogatási kérelmek beadásának előbbre hozását. Az MVH kirendeltségvezetője elmondta, most már ennek előkészítésén dolgoznak a hivatalban, s jó esetben kora tavasszal kezdődhet a benyújtásuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!