Kanada nem kívánja elmélyíteni az ellentéteket Kínával

Kanada nem kívánja elmélyíteni a Kínával kiéleződött kereskedelmi és diplomáciai ellentéteket, de nem is fog meghátrálni, megvédi saját érdekeit – hangsúlyozta Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

A Montreali Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsa (Corim) előtt elhangzott beszédében ismételten önmérsékletre és az emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel Pekinget a hongkongi események kapcsán. Tette ezt három nappal azután, hogy a távol-keleti ország felszólította Kanadát: azonnal hagyjon fel a beavatkozással Kína belügyeibe.

A miniszterelnök utalt a két állam közötti feszült viszonyra, amely azután keletkezett, hogy Kanadában az amerikai hatóságok kérésére tavaly decemberben letartóztatták Meng Van-csout, a Huawei kínai informatikai és mobil távközlési konszern globális pénzügyi igazgatóját, az óriásvállalat alapítójának lányát. Az Egyesült Államok szerint Meng Van-csou a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül Iránnal üzletelt 2009 és 2014 között, és ezzel megsértette a Washington, illetve az Európai Unió által elrendelt Irán-ellenes szankciókat. Az esetet követően őrizetbe vettek Kínában két kanadai állampolgárt az ország „nemzetbiztonságát fenyegető” cselekmények gyanújával.

„El kell ismerünk, hogy Kína növekvő hatalom, s hogy szeretné minél jobban megszilárdítani a helyét a nemzetközi porondon” – mondta Trudeau.

„De tévedés ne essék: meg fogjuk védeni a kanadaiakat és a kanadai érdekeket” – tette hozzá.

Megállapította: országa hosszú időn keresztül közvetlenül és sikeresen tárgyalt legnagyobb partnereivel, ezúttal sem akarja elmélyíteni az ellentéteket Pekinggel, de nem is fog meghátrálni.

Októberben Kanadában parlamenti választások lesznek, s a kampányidőszak közeledtével a konzervatív ellenzék egyre erősebben veti Trudeau és az általa vezetett liberálisok szemére, hogy túlságosan „elnézőek” Kínával szemben.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
MVM ZENERGIA – fény, zene  és egy közösség ereje
Szépségek
Arany Horváth Zsuzsa
Eladó lány a háznál? Egy csokor az öregförhénci birtok virágpompájából
siker / 7 perce
Lőrincz Viktor olimpiai kvótát szerzett
A sportoló a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani kvalifikációs birkózó-világbajnokságon bejutott az elődöntőbe.
Gyász
"Elmentél tőlünk, De szívünkben itt maradsz, El soha nem feledünk, Örökre velünk maradsz." Szomorú szívvel emlékezünk SZAKÁL TIBOR halálának 6. évfordulójára. Szerető családja
"Véget ért a szenvedése, szívében már nyugalom, Miénkben, kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HARSÁNYI MÁRTONNÉ szül. Kiss Irén az Ady Iskola volt"Irénke tanító nénije" 85 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Hamvait 2019. szeptember 17-én, kedden 15 órakor helyezzük végső nyughelyére a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap reggel 8 órakor lesz a zalaegerszegi Mária Magdolna templomban. A gyászoló család
"Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, minden köszönünk neked." Fájó szívvel, soha el nem múló szeretettel emlékezünk MARTON JÓZSEFRE halálának első évfordulóján. Szerettei
"Dolgos két keze megpihent már, Nyugalom és béke őrizze álmát." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, apósom, papánk, dédpapám RUZSICS BÉLA (Jóska) a Zala Bútorgyár volt dolgozója életének 78. évében otthonában meghalt. Hamvait kislányunk sírjába helyezzük örök nyugalomra a pózvai temetőben 2019. szeptember 18-án, szerdán 13 óra 30 perckor. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Egyúttal megköszönjük mindazok részvételét, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Ha könny és a bánat életre keltene, Neked élned kellene." Fájó szívvel emlékezünk KÁMÁN JÁNOS halálának 5. évfordulójára. Szerető felesége, leánya Mara és családja
"Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel őt nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, Hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, Hiányzol nekünk, soha nem feledünk." Fájó szívvel elékezünk TÓTH ISTVÁN volt batyki lakos halálának 7. évfordulóján. Szerető családja
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük megpihenni tér." Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal emlékezem FARKAS TIBORNÉ szül. Kámán Éva halálának 4. évfordulóján. Szerető lánya: Tündi
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, anyósunk VARGA LÁSZLÓNÉ szül. Kámán Mária életének 70. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 17-én, kedden 13 óra 30 perckor lesz a karmacsi temetőben. Előtte gyászmise 13 órakor a karmacsi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiam TOMBOR BÉLA szíve életének 63. évében örökre megpihent. Temetése 2019. szeptember 17-én 10.30-kor lesz az alsópáhoki temetőben. Fájó szívvel búcsúzik: édesanyja, rokonai és barátai
"Örök álmát őrzi béke és nyugalom." Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÁGOSTON IMRE életének 97. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 17-én, kedden 10 óra 30 perckor lesz az andráshidai temetőben. Gyászmise aznap reggel 7 óra 45 perckor a zalaegerszegi olai templomban. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Bekc család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága testvérünk, édesanyánk ILLÉS KATALIN életének 36. évében elhunyt. Temetése szeptember 17-én, 15 órakor lesz a reszneki temetőben. Előtte gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük.
"Elmenni nehéz volt, itt hagyni titeket, de azért ne fájjon szerető szívetek. Most már nem fáj semmim, az álom szép, majd a fényes felhőkön át találkozunk még." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁMÁN JÓZSEF volt csesztregi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 16-án, hétfőn 12.30 órakor lesz a csesztregi temetőben. Előtte 11.30-kor gyászmise a helyi templomban. Köszönetet mondaunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZIRÁKI ANDREA életének 48. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 17-én, kedden 13 órakor lesz a szécsiszigeti temetőben. Előtte 12 órakor gyászmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló gyermekei
"Egy jaj nem sok, annyit sem mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján. Számunkra csak a döbbenet maradt, emléked örökké köztünk marad. Nyugodj csendesen, legyen békés az álmod, zokogva őrizzük csendes elmúlásod." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS FERENC (Rizsa) életének 56. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 17-én, kedden 13 órakor lesz a gutorföldi temetőben. Előtte 12 óra 30 perckor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászolják: szerető párja: Kati, testvérei és családjaik
"Egy évvel ezelőtt, egy szeptemberi napon, Kegyetlen volt a sors hozzánk nagyon. Hirtelen megállította szívedet, Melyben nem volt más, csak jóság és szeretet." Fájó szívvel emlékezünk NOVÁK ANTAL halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH SÁNDOR volt keménfai lakos életének 70. évében, hosszantartó betegségben szerető szíve örökre megpihent. Utolsó útjára szeptember 16-án, hétfőn a 14 óra 15 perckor kezdődő gyíászmisét követően 15 órakor kísérjük a keménfai temetőben. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló szerettei
"Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, Őrizzetek szívetekben." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága egyetlen testvérem, imádott keresztapám, nagybátyám HOKMANN LÁSZLÓ (Luxi) 60. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése szeptember 17-én, kedden 15 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. A gyászoló család, barátnője, rokonok, kollégák, barátok
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósom, nagyapánk, testvérünk és rokonunk TÓTH JÓZSEF életének 78. évében elhunyt. Hamvait szeptember 17-én, kedden a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően, 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a zalalövői temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Eúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH FERENC volt keménfai lakos életének 70. évében hosszantartó betegségben szerető szíve örökre megpihent. Utolsó útjára szeptember 16-án, hétfőn a 14 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor kísérjük a keménfai temetőben. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló szerettei
Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk SOÓS KATALINRA halálának első évfordulóján. Szerető családja
olaszország / 23 perce
Dübörögnek a kvóták: még ki sem kötött a hajó, már szétosztották a migránsokat
A Balaton jegén is járt / 50 perce
A 90 éves galamboki Pintér Ferenc mindent tud a Pannóniákról
Benedek Bálint
különleges gondolkodás / 1 órája
A pizzaevést tanulmányozták az anti-Nobel nyertesei
siker / 1 órája
Egy magyar parenyica bizonyult a legjobbnak Csehországban
„Irálytanon” használták / 1 órája
A 19. századi polgári leányiskolában sikk volt szépen írni
Horváth-Balogh Attila
Biokertész / 2 órája
Padlizsánszezon: zakuszka, ajvár
Fincza Zsuzsa