Gazdaság

2016.11.26. 07:19

Négy (hiány)szakma tizenkilenc szakembere kapott mesterlevelet

Nagykanizsa – A jövő iparosainak képzéséből is kiveszik a részüket azok a cukrászok, szakácsok, gépi forgácsolók és épület-, szerkezetlakatosok, akik pénteken vették át mesterlevelüket a Vasemberházban.

Szabó Zsófia

A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén mintegy húszan tették le az oklevél megszerzéséhez szükséges vizsgát. Tizenhat szakember képzési költségének nyolcvan százalékát a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatta.

– A mesteri cím a évszázadok óta a minőséget, a szakma legmagasabb szintű rangját jelenti – mutatott rá az ünnepségen a szervezet elnöke, dr. Polay József, aki azt is hangsúlyozta: minden ágazatnak szüksége van jó, tapasztalt szakemberekre.

Dianiska Dániel szakácsnak (középen) a mesterlevelet  Cseresnyés Péter államtitkár adta át, Dénes Sándorral (balról), Bangó Lászlóval, a szakács mester vizsgabizottság elnökével  és dr. Polay Józseffel közösen Fotó: Szakony Attila

- A tanulás azért fontos, mert a következő nemzedéknek mindig a legújabb ismereteket kell  átadniuk, emellett megfelelő vállalkozói képességekkel is rendelkezniük kell, hogy megéljenek a piacon – állította a helyi kamara vezetője.

– Ahol a gazdaság fejlődik, ott keresik a jó mesterembereket – ezt Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő mondta. Kifejtette: a frissiben avatott mesterek tudásuknak, tapasztalatuknak köszönhetően gyorsabban elkelnek a munkaerőpiacon is. Egyúttal több pénzért, magasabb jövedelemért találnak állást.

A politikus megjegyezte: a kormányzat sokat tett azért, hogy a kétkezi mesterségek  újra népszerűek legyenek.

– Vannak olyan szakmák, amelynek legjobbjai többet akarnak – fűzte tovább a politikus. – Belőlük lesznek végül mesterek – fogalmazott Cseresnyés Péter.

– A mesterek családjuk, munkájuk, mindennapi teendőik mellett vállalták, hogy újra iskolapadba ülnek és tanulnak. Mindez a soron következő nemzedék előtt is követendő példa – ennek Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere adott hangot a rendezvényen.

A beszédek és a kulturális műsor után a jelöltek – a nyolc cukrász, a hat szakács, a három gépi forgácsoló és a két épület-, szerkezetlakatos mester átvették oklevelüket és ünnepélyes esküt tettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!