biztonság

2017.10.31. 11:41

A multinacionális cégek extraprofitja a lakosság zsebében maradt

Többet spóroltak a családok a rezsicsökkentéssel, mint amennyi extraprofitot vittek ki a multinacionális közműszolgáltatók.

Amióta huszonöt százalékkal csökkentette a kormány a gáz, az áram és a távhő árát, a magyar családok évente átlagosan 170 ezer forintot takarítottak meg a rezsicsökkentéseknek köszönhetően, összesen pedig mintegy 1100 milliárd forint maradt a családoknál 2013 eleje óta. Ez az összeg nagyobb annál a nagyjából 1000 milliárd forintnál, amit a multinacionális közműszolgáltató társaságok 2010 előtt extraprofitként összesen kivittek az országból – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.

Közölte azt is, hogy a szolgáltatók teljesítették a tárolók feltöltésével kapcsolatos kötelezettségüket október 16-ig. A törvény szerint az elmúlt tíz év legnagyobb fogyasztásának a hatvan százalékát kell tartalékolni.

Az ármérsékléseknek köszönhetően tavaly Magyarországon volt a harmadik legalacsonyabb az áram ára és a negyedik legalacsonyabb a gáz ára az Európai Unióban – jegyezte meg az államtitkár.

A rezsicsökkentés védelmet adott a családoknak, könnyebbé tette a megélhetést – hangsúlyozta Aradszki András, aki azt is részletezte, hogy a harminc napon túli hátralékosok száma 45 százalékkal csökkent a különböző szolgáltatásoknál, a tartozások összege 83 milliárd forintról 46 milliárdra esett 2013 óta. A kikapcsolt szolgáltatások száma is jelentősen, 57 százalékkal mérséklődött: míg a rezsicsökkentés indulásának az évében 137 ezer lakossági fogyasztó volt kikapcsolva, addig idén 59 ezer ez a szám.

Az államtitkár szerint az ellátás biztonsága is javult az elmúlt években azon keresztül, hogy állami kézbe kerültek azok a szolgáltatók, amelyek a legnagyobb hatással vannak a lakossági egyetemes szolgáltatási piacra. A közműrendszerek nagy része mellett a gáztároló kapacitások is állami tulajdonba kerültek – tette hozzá.

Mint mondta, a jövőben sem szabad hátradőlni, az olcsó energia biztonságos ellátásához a paksi bővítés is hozzájárul. „Emellett megvívjuk a küzdelmünket a brüsszeli bürokratákkal is, akik Magyarországtól el akarják venni azt a jogot, hogy maga határozhassa meg az energiaköltségeket” – tette hozzá.

Arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e további rezsicsökkentés, Aradszki András elmondta, hogy az energiaárakat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal állapítja meg, a hivatal rendszeresen elemzi a költségeket. Amennyiben a felülvizsgálat azt mutatja ki, hogy van tér további rezsicsökkentésre, akkor azt a kormány meglépi – szögezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!