Gazdaság

2017.06.19. 15:40

Megnőtt a termőföldforgalom - Zala megyében 5 százalékkal nőtt a szántók átlagára

ZALAEGERSZEG - A 2015 őszén meghirdetett Földet a gazdáknak program hatására 2016-ban két és félszeresére nőtt a termőföld-forgalom, ami az árak kétszámjegyű növekedését eredményezte.

Zalai Hírlap

Az OTP Termőföld Értéktérkép aktuális elemzésében a 2016. évi tranzakciós adatok alapján mutatták be az elmúlt év területi termőföldpiaci folyamatait. A részletes vizsgálat középpontjában a művelési ágak szerinti forgalom és az árak alakulása áll. Kivételes hatásként érte 2016-ban a földpiacot a Földet a gazdáknak program 2015-ös őszi meghirdetése.

Annak keretében összesen 253 ezer hektár termőföldet kínáltak fel, amiből közel 200 ezer hektár talált gazdára, és a 30 ezer ügylet eredményeként 270 milliárd forint folyt be az államkasszába, ami hektáronként mintegy 1,4 millió forint átlagos vételárat eredményezett. A program hatása - az ügyletek részben idei lezárása miatt - kisebb mértékben a 2017-es forgalmi adatokon is érezhető lesz, állapították meg a banki elemzők.

Mint kiderült, a program hatására 2,5-szeres volt tavaly a megyék közötti árkülönbség. A termőföld átlagosan a legolcsóbb Nógrád megyében volt, ahol hektáronként 602 ezer forintra alakult, a legdrágább pedig Hajdú-Biharban, ahol 1 millió 527 ezer forint a hektáronkénti átlagos termőföldár.

A megyék képzeletbeli hektárár-toplistája alapján tehát tavaly óta Hajdú-Bihar megye a legdrágább, az addig első Békés megyét pedig már Győr-Moson-Sopron, Tolna és Fejér megye is megelőzi.

Míg egy évvel korábban még azt lehetett összesíteni, hogy melyik megye lépi át a hektáronkénti egymillió forintos átlagárat, most már egyszerűbb felsorolni, melyik marad alatta: Jász-Nagykun-Szolnok, Zala, illetve Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyéről van szó. Zalában a termőföld átlagára - járásonként nagy különbségekkel - valamivel 900 ezer forint fölött alakult.

Tavaszi vetés: Zalában 5 százalékkal emelkedett a szántók átlagos hektáronkénti ára tavaly Fotó: Archív

Az áremelkedés a szántóföldek esetében töretlen volt mindenhol. A változás aránya Bács-Kiskunban volt a legmagasabb, 26 százalékos drágulással, míg Hajdú-Bihar, Békés, Komárom-Esztergom és Zala megyében csak 5-5 százalékkal növekedett a szántók átlagos hektáronkénti ára.

Nagy volt a megyei különbség az eladott földek mennyisége között is. Hét megyében is tízezer hektár feletti földterület cserélt gazdát. A legtöbb, 25 ezer hektár Fejér megyében. A másik véglet Pest megye, alig kétezer hektárral, emellett még Vas és Zala megyében is háromezer hektár alatt maradt a volumen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!