Gazdaság

2017.03.20. 19:10

Kapcsolatépítéssel a sikeres turizmusért

Attól lehet sikeres egy turisztikai évad, ha mindazok, akik a rendezvényszervezésben és a turizmusban érdekeltek, közösen gondolkodnak - hangzott el a tegnapi szakmai napon, melynek a kanizsai Voke Kodály Zoltán Művelődési Ház adott otthont.

Szabó Zsófia

A konferenciát negyedik éve szervezi a Magyar Fesztivál Szövetség az ország különböző városaiban. A program célja az, hogy a rendezvény- és fesztiválszervezők, a vendéglátásban érdekeltek, illetve a szállásadók megismerkedjenek egymás munkájával.

Balról: Dénes Sándor, Kámánné Szép Terézia és Elekes Zoltán
Fotó: Szakony Attila

- A szállodának vendég kell, a vendégeknek program, a programoknak pedig szálláshely - fogalmazott Elekes Zoltán, az eseményt szervező szövetség alelnöke.

- Legyen szó kisebb rendezvényről vagy nagyobb fesztiválról, minden esetben a színvonalra kell törekedni. Ám ehhez nem elég egy neves fellépő, számtalan dolognak kell eleget tenni - ezt már Kámánné Szép Terézia, a házigazda intézmény vezetője emelte ki beszédében.

Egy város életében kulcsszerepet tölt be a turizmus, illetve az is, mit tud ajánlani az adott hely az ott élőknek és azoknak, akik oda látogatnak. Erről pedig Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere szólt.


- Szép számmal büszkélkedhet a város rangos rendezvényekkel. A répa-, a bor- és dödölle- vagy a fánkfesztivál révén előkelő helyet foglal el a fesztiválok országos rangsorában - emelte ki Nagykanizsa első embere.

A köszöntők után különböző előadásokat hallgathattak meg a résztvevők. Szó esett - többek közt - a fesztiválok menedzsment kihívásairól és az anyagi támogatások lehetőségeiről, emellett a turizmus csomópontok, irodák szerepéről is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!