Gazdaság

2006.06.18. 22:00

Káosz az építoiparban?

- Az egész építoipar nincsen a helyén - kezdte <em>Csorvási József</em>, az Építo-, Fa- és Építoanyagipari Dolgozók Országos Szakszervezeteinek Szövetsége elnöke.

Mórocz Zsolt

- Az egész építoipar nincsen a helyén - kezdte Csorvási József, az Építo-, Fa- és Építoanyagipari Dolgozók Országos Szakszervezeteinek Szövetsége elnöke. - Az ágazatban nagy káosz uralkodik, a rendszerváltás óta pedig sem anyagilag, sem pedig erkölcsileg nincs elismerve. Amíg az országos átlagjövedelem 167 ezer forint, addig az építoiparban ez csupán 106 ezer forint, holott a munkások nehéz, veszélyes körülmények között dolgoznak. A tavaly megkötött ágazati kollektív szerzodéssel elindult egy kedvezo fogadtatású folyamat, de hosszú idonek kell eltelnie, hogy minden kitisztuljon.
Az elnök elmondta, 1992 óta egészen 2005-ig az ágazat nem rendelkezett keretkollektív szerzodéssel.
- Tavaly novemberben írtuk alá a szerzodést, s idén március végén kihirdették a Munkaügyi Közlönyben, ami azt jelenti, hogy a benne foglaltakat mindenkinek be kell tartania - így Csorvási József.
A kollektív szerzodés töb-bek között a minimum béreket is tartalmazza. Eszerint egy segédmunkásnak leg-alább bruttó 63 ezer forintot, egy szakmunkásnak 70 ezer forintot, egy begyakorolt szakmunkásnak 80 ezer forintot, míg egy mesternek 100 ezer forintot kell kapnia.
Nagyon fontos továbbá, hogy a feketén dolgozók ki-szoruljanak a piacról, hiszen számuk az ágazatban meghaladja a 100 ezer fot.
- Összesen 309 ezren dolgoznak hazánkban az építoiparban, az összfoglalkoztatottak több, mint 10 százaléka - hangsúlyozta Csorvási József. - Az országban 96 ezer építoipari vállalkozás van nem mind muködik, de ennek a számnak már a fele is sok. Ezen vállalkozások 96 százaléka öt fo alatti létszámmal dolgozik, ami a rendszert átláthatatlanná, ellenorizhetetlenné teszi. Az ellenorzések során 10 esetbol 8-nál jogsértéssel találkozunk feketemunkások alkalmazása, rendezetlen bérkérdések, jelenléti ív hiánya mind a palettán szerepelnek. Örömteli hír, hogy az építoipari munkaügyi ellenorök száma megemelkedett száz fovel, s a munkavédelmi ellenorzés különvált a munkaügyi vizsgálatoktól.
Az ágazat másik nagy problémáját a munkavédelem jelenti. Tavaly 126 halálos kimenetelu munkahelyi baleset történt az országban, ebbol 39 az építoiparban.
- Ebben egyaránt szerepet játszik a feketemunka, továbbá az oktatás, a megelozés, a felszerelés hiánya - közölte Csorvási József. - A vizsgálatok azt mutatják, hogy a munkaadók nem tettek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy ezek a tragikus balesetek elkerülhetok legyenek.
- S mi a helyzet a szakmai utánpótlással? - tettük fel a kérdést.
- A magyar szakképzés sem összetétételében, sem mennyiségében nem tudja produkálni azt az igényt, amelyre az iparnak szüksége van. Jelenleg Ukrajnából, Romániából és a környezo országokból pótoljuk, de már ez is véges. Olyan anyagi és erkölcsi érdekeltséget kell teremteni az ágazatban, hogy érdemes legyen benne dolgozni - mondta az elnök.
- Nem tudom elvonatkoztatni az országos képtol a zalai helyzetet, még akkor sem, ha itt a megyében szakszervezeti szempontból megmaradt egy olyan magja az érdekvédelmi szervezkedésnek, ami rendszerességet, folyamatot képvisel - vette át a szót Ujvári Károly, az építoipari szakszervezet Zala megyei elnöke. - Az Európai Unióhoz történo csatlakozás óta az elképzelések sajnos csak részben teljesültek. Ahol muködo munkahelyi szervezeteink vannak, ott nagyjából rendezettek a munkaügyi kapcsolatok. Nagyobb a gond, ahol nem képviseli szakszervezet a dolgozók érdekeit.
A megyei elnök elmondása alapján a munkáltatók többsége nem veszi figyelembe a magyar törvényeket. Például 50-nél több alkalmazottat foglalkoztató cégnél kötelezo lenne üzemi tanácsot alapítani. Olyan vállalatra is akadt példa, amelyik felmondta a kollektív szerzodést, s hónapokon keresztül - külso okokra hivatkozva - húzta az idot az újratárgyalásig. S mivel a vállalkozások tudják, hogy a szakszervezetek szervezettsége 20 százalék környékén jár, a munkavállalói érdekeket egyre nehezebb megvédeni.
- Az ágazati kollektív szerzodés létrejöttével egy olyan feladatot kell elvégeznünk, hogy a megyében található több, mint kétezer építoipari vállalkozást összefogjuk, s tudatosítsuk bennük a helyi szintu követelményeket - folytatta Ujvári Károly. - Az eddigi tapasztalatok alapján a munkaügyi ellenorzések levét általában maguk a dolgozók itták meg - a kifizetett büntetés ára többnyire rajtuk csattant. Ebben a visszás helyzetben kell rendet teremteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!