Gazdaság

2014.07.02. 14:30

Hitel nélkül, függetlenül működik Horváth Henrikék családi gazdasága

Hagyárosbörönd - Többlábon áll Horváth Henrikék családi gazdasága. A növénytermesztést állattartás egészíti ki. Arra is gondot fordítottak, hogy már ritkának számító, magyar sárga fajta tyúkokat tartsanak.

Hajdu Péter

A család, beleértve három kisgyermeküket is, szereti az állatokat, a háznál szinte minden van, pulykák, birka, szarvasmarha és a csirkék, utóbbiaknak csak azért nincs külön nevük, mert sokan vannak. Negyvenen kapirgálnak.

- Tavaly tavasszal döntöttünk úgy, hogy teljesen önállósodom, és a mezőgazdaságból élünk. Előtte is volt már földünk, de máshol is dolgoztam, kamionoztam. Most csak a saját gazdaságunk adja a megélhetést. Eljutottunk odáig, hogy megbirkózunk a feladattal. Majdnem hetven hektár földünk van, benne egy kis kaszálóval. A növénytermesztésben kukoricával, repcével, búzával foglalkozunk, éppen a napokban kezdem aratni a repcét. A szántóföldi munka mellett marhákat tartunk, félrideg módon, ami azt jelenti, most is, télen is kinn vannak a telken - mondja Horváth Henrik.

- Tejtermeléssel nem foglalkozunk, az túl nagy lekötöttséget jelentene. A szarvasmarha szaporulatot értékesítjük. Néhány borjút vettünk is, hogy ne legyen gond a tejjel, a dajkatehenek felnevelik a kisborjakat.

Horváth Henrik, Aida, a kis Henrik és édesanyjuk Tüű Zsanett a két magyar tarka üsző, Zsemlye és Bözsi társaságában (Fotó: Pezzetta Umberto)

A munkamegosztás is teljes a családban. Párja, Tüű Zanett persze ideje nagy részét a három gyermeküknek, Aidának, Hannának és Zsanettnek szenteli, de nem csak az úgynevezett női munkákra korlátozódnak a teendői.

- Beleszülettem otthon, Gersekaráton én is a gazdálkodásba. Bármit megcsinálok, ha kell, beülök a traktorba. A kombájnra is van jogosítványom, de azt még nem vezettem. Ennek csak az az oka, hogy a kombájn drága dolog, és félek, ha valamit elrontanék vele, az nagyon sokba kerülne nekünk - mondja Tüű Zsanett.

A tapasztalat szerint a mezőgazdaságban sohasem lehetnek mindennel elégedettek a gazdálkodók. Arra a kérdésre, megéri-e, mire kell vigyázni, a családfő a következőket válaszolja: - A mezőgazdaságban nagyon be kell osztani, ki kell számolni mindent, és ebben a beosztásban figyelembe kell venni, hogy szinte minden bevétel szezonális. Mi azt az utat követjük, hogy javarészt magunk finanszírozunk mindent. Nem veszünk fel hitelt az input anyagokra, a műtrágyára, vetőmagra, hanem megpróbálunk mindent magunk fizetni, hogy ne legyünk kiszolgáltatva. Így oda adunk el, ahová mi akarunk, ahová megéri.

Mint elmondták, a családi gazdaságukat tudatosan a többlábon állásra, a növénytermesztésre és az állatartásra alapozták. Utóbbiban nagyon fontos, hogy minden takarmányt megtermelnek. A ház mögötti legelőn hat marha van, húshasznú limousine mellett magyar tarka is. Csirkéből is tudatosan választották a magyar sárga fajtát.

- Saját szükségletre szeretnénk tartani, egyrészt a húsa miatt, és a tojásáért. Minél inkább természetközeli tartásra törekszünk. Ez nem intenzív fajta, azt olvastuk róla, hogy megfelel a ridegtartásnak is - mondta a háziasszony.

Elmondták, nem volt egyszerű hozzájutni ehhez a már ritkának számító tyúkfajtához. A Zalatárnoki Broilercsirke Termelői Csoport programja segített, a termelői csoport két éve vállalt ebben szerepet.

- A mosonmagyaróvári egyetem törzstenyészetétől hoztunk a magyar sárga fajtából állományt, és Zalatárnokon, valamint a közeli településeken nyolc helyen raktuk le, így kialakult ki egy törzsállomány. Ezt a törzsállományt úgy tartjuk fenn, hogy mindenki köteles a tojásból visszaadni annyit, amennyire igény mutatkozik. Volt, aki kikeltetve kért a magyar sárgából, volt aki előnevelve, de volt, aki tojást vitt, és kotlóssal keltette ki mondta dr. Tolvaj Győző, a termelői csoport vezetője. Pontosan nem tudják, hány darab van már a termelőknél, de feltételezik, hogy ismét növekszik e jól hasznosítható, magyar fajta egyedszáma. A szakember hozzátette, ez a fajta azoknak alkalmas, akik nagy területtel rendelkeznek. A tyúkok reggel kapnak szemet, és nap közben kimennek a gyümölcsösbe, kert végébe, összeszedik a rovarokat, csigákat, de a füvet is hasznosítják. Kifutóra termett kapirgáló fajta, meghálálja a tartást az olyan családi gazdaságban, mint Horváthéké.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!