Hallgassa élőben!

Zöld és okos is lesz a szuperkórház

A kormány maximálisan elkötelezett a zöld- és okosmegoldásokkal tervezett szuperkórház mellett, így a 330 milliárdos projekt finanszírozásával nem lehet probléma – mondta a Dél-budai Centrumkórház megvalósításáért felelős miniszterelnöki megbízott.

A mélyépítési kivitelező kiválasztásával jövő tavasszal sor kerülhet az alapkő­letételre, azt követően pedig megkezdődhet az építkezés – erről is beszélt a Világgazdaságnak Bedros J. Róbert, a Dél-budai Centrumkórház megvalósításáért felelő miniszterelnöki megbízott. Szerinte a jövő a centrumkórházaké, a kormány pedig maximálisan elkötelezett a zöld- és okosmegoldásokkal tervezett szuperkórház mellett, így a 330 milliárdos projekt finanszírozásával nem lehet probléma.

A sarokszámok ismertek: 2022-es alapkőletétel és 2026-os átadás. De most hol tartanak az idáig vezető folyamatok?

Egy kórház, főleg egy ilyen hatalmas kórház tervezése jóval összetettebb más épülettípusokhoz képest. Már az igények részletes megfogalmazása is hatalmas munka és felelősség, ráadásul a tervek az innovációnak, a technológia állandó fejlődésének, az orvostudományt érintő napi kihívásoknak, nem utolsósorban pedig a kiváló szakértői csapat kreatív gondolatainak köszönhetően szinte folyamatosan módosulnak, és ez így van rendjén. Én is olvastam, hogy egyesek szerint vontatottan halad a megvalósítás, mert még mindig nem ásnak a munkagépek Dobogón, de hadd mondjak csak két számot: az építészeti terv körülbelül 20 ezer oldal, az intézményfejlesztés terve pedig becsléseink szerint meghaladja a 150 ezer oldalt. Ez is mutatja, mennyire ambiciózus az általunk vállalt határidő.

Van már építési engedély?

Az engedélyezési tervek gyakorlatilag elkészültek, a közeljövőben beadjuk az építési engedély iránti kérelmet az illetékes hatósághoz. Mivel ezt a beruházást nemzetgazdasági szempontól kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány, az építési hatóságnak és a mögöttes szakhatóságoknak a szokásosnál rövidebb idejük van az engedély elbírálására és kiadására. Az építési engedély birtokában rendeljük meg a generáltervezőtől a kiviteli terveket, amelyek két szakaszban állnak majd a rendelkezésünkre: először a munkagödör- és mélyépítési kiviteli tervek, ezután pedig a létesítmény magasépítési munkálataihoz tartozó összes kiviteli terv készül el. A mélyépítési kivitelező kiválasztásával jövő tavasszal sor kerülhet az alapkőletételre, azt követően pedig megkezdődhet az építkezés.

A koronavírus okozta gazdasági válság mennyiben érinti a projektet, akár az állami finanszírozás oldaláról is?

A kormány úgy döntött, hogy a Dél-budai Centrumkórház (DBC) építését az Euró­pai Unió által létrehozott Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Magyarországra eső részéből finanszírozza. Az előzetes számítások szerint a teljes költség 330 milliárd, ebből 300 milliárdot tesz ki a telken belüli építkezés, illetve az orvosi eszközök beszerzése, 30 milliárd pedig a járulékos beruházásokra, például a közlekedés- és közműfejlesztésre, valamint az intézményfejlesztésre fordítható.

A kormány maximálisan elkötelezett a szuperkórház megvalósítása mellett, ezért a finanszírozással nem lehet probléma.

Milyen technológiai, szolgáltatási és műszaki tartalmi jellemzőkkel tervezik a komplexumot?

Az épület zöld és okos is lesz. A fűtés-hűtést szinte teljes egészében földhő biztosítja, radiátorok helyett mennyezeti fűtés-hűtést alkalmazunk. Megújuló energiaforrásokat és olyan, az energiaszámlát csökkentő megoldásokat használunk, mint például a fényudvarok, amelyek természetes fénnyel látják el az intézményt. Az épület üzemeltetését összetett informatikai rendszerek felügyelik. Kifinomult tájékoztatási rendszer, modern betegirányító rendszer és fejlett kommunikációs technológia jellemzi a DBC-t: audiovizuális támogatás és mesterségesintelligencia-alkalmazások segítik a gyógyító munkát. A fejlett informatikai rendszerekkel kiiktatható a gyógyszertévesztés, intelligens robotokkal oldjuk meg az ételszállítást, a gyógyszerek szétosztását, de még a szennyeslogisztikát is. Digitálisan nyomon követhetővé válik minden lelet, a betegek gyógyszerelése és állapota is. Ezt a komplex informatikai rendszert nemcsak a kórház dolgozói használhatják, hanem a betegek is, hiszen ezen keresztül érik el a saját kezelési dokumentációjukat vagy az internetet. Amikor pedig sor kerül a műszerek beszerzésére, az akkor elérhető legmodernebb gépeket vásároljuk meg.

Milyen létező példákat vettek figyelembe a komplexum kialakításakor?

Az alkalmazott technológiák kiválasztásában azt tartjuk szem előtt, hogy a 2026-ra tervezett átadáskor az akkor legkorszerűbbnek tartott eljárások alkalmazására legyen mód. Ez nem könnyű feladat, hiszen nemcsak a jelenben elterjedt technológiák ismerete szükséges a tervezők, szakértők részéről, hanem a világban most zajló fejlesztéseket is ismerniük kell. A DBC tervezésénél egyszerre kell fogékonynak lenni a jövő trendjeire és érvényesíteni a maximális biztonság, illetve hatékonyság követelményeit. Több, a DBC-hez hasonló funkciójú létesítményt tanulmányoztunk, így a világ legmodernebb kórházaiban jól bevált megoldásokat alkalmazunk, az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítjuk. Ugyanakkor a kórháztervezés a járvány nélkül is paradigma­váltás előtt állt, de az utóbbi egy évben mindent újra kellett gondolnunk, amit funkciókról, terekről, gyakorlatokról tudtunk. Az addig rutinnak gondolt, mintakórházakra történő alapozás helyett saját megoldásokat kellett kidolgoznunk. A DBC terveiben a legfrissebb kihívásokra adunk választ.

Mekkora lesz a szuperkórház kapacitása, és honnan fogad majd betegeket?

A tervezéskor az ellátandó térség 1,2 millió lakosának jelenlegi és prognosztizálható ellátási igényeiből indultunk ki. Ezekből adódóan a DBC elsősorban az aktív, komplex, sokszor társszakmai együttműködést is igénylő ellátásokat nyújtja, bármelyik megkövetelt szakmai progresszivitási szinten.

Az 1200 kórházi ágyból 900 felnőtt-, 300 pedig gyermekellátást szolgál.

A kórház tervezésekor igyekeztünk előre látni a szokásos szűk keresztmetszeteket, amelyeknél az ellátásban várakozási idők, sorok alakulhatnak ki, veszélyeztetve ezzel a betegek komfortját, a jó minőségű ellátást és az optimális hatékonyságú intézményi működést. Ezért döntöttünk úgy a tervezés során, hogy megemeljük a képalkotó diagnosztikai, onkológiai kezelési és műtőkapacitásokat. A 24 órás sürgősségi ellátás nem területi alapon történik, az ország bármely pontjáról érkezhetnek ide sérült vagy beteg felnőttek és gyermekek. Ezért terveztünk az intézménybe két helikopterleszállót is.

Mindez hogyan alakítja majd át a kórházi struktúrát Budapesten és az érintett területeken?

A DBC természetesen integrálódik a hazai közellátásba. Átveszünk más kapacitásokat, például a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházból is. Az intézmény egyáltalán nem képez többletkapacitást a rendszerben.

Említette a kapcsolódó közlekedési fejlesztéseket. Milyen elemei vannak ennek?

Ez a feladat a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) felelősségi körébe tartozik. A DBC megközelíthetőségéhez szükséges infrastrukturális fejlesztések előkészítéséről a napokban kormányhatározat is megjelent, amely erre a célra az idén és jövőre mintegy 673 millió forint költségvetési forrást biztosít. Tudomásunk szerint a BFK hamarosan eredményt hirdet a DBC közúti megközelítésének tervezéséről. (Ennek a látványterve megtalálható a www.vg.hu online képgalériájában – a szerk.) A Dobogó ideális helyszín a közlekedés szempontjából is. Ahogy már mondtam, a DBC 24 órás sürgősségi ügyeletet tart, és 1,2 millió ember ellátásáért lesz felelős, az ebből fakadó környezeti terhelést Budapest sűrűn lakott, belső részei nem bírnák el. A közlekedési hálózat bővítésénél fontos szempont, hogy a lehető legtöbb közlekedési móddal – így például kerékpárral is – el lehessen jutni az intézményhez.

Épülhet-e a DBC-n kívül is szuperkórház?

A jövő a centrumkórházaké, mert itt lehet a legjobb és legkorszerűbb ellátást nyújtani viszonylag alacsony fajlagos költségekkel, és ezekben lehet koncentrálni a tudást is, továbbá megnőtt az emberek mobilitása.

Magyarország egészségügyi fejlesztési stratégiája Budapesten és Pest megyében négy centrumkórház létrejöttével számol, de ezek közül csak a DBC zöldmezős beruházás, a többi bővítés és korszerűsítés. A DBC működésének hatékonysága bizonyítja majd a beruházás életekben mérhető erkölcsi és anyagi megtérülését is. A magyar egészségügy átállhat az erőforrásokat koncentráló stratégiára. Ezzel párhuzamosan a lehető legmagasabb szintre kell emelni a hazai sürgősségi ellátást, csökkenteni kell a kórházi kezelések időtartamát, és növelni az egynapos sebészeti ellátások számát. Emellett kulcsfontosságú az alapellátás nagyfokú megerősítése és az egészségügyi prevenció.

A DBC megvalósulása a projekt méretéből fakadóan is politikai konszenzust feltételez. Megvan-e ez, kormányokon átívelő beruházásról van-e szó?

Sajnos ezt én nem látom, pedig a DBC létjogosultsága – nemcsak a szakmai szempontok miatt – megkérdőjelezhetetlen. A felmérések szerint az emberek több mint 80 százaléka pártállástól függetlenül támogatja a beruházást. Ennek ellenére a kezdetektől fogva folyamatos politikai támadások érik a szuperkórházat, és arra számítunk, hogy a választások előtt ez csak fokozódik. A Dél-budai Centrumkórház felépítését csak ez a kormány garantálja, mert egyértelműen elkötelezett az emberek egészsége, a magyar egészségügy fejlesztése mellett.

Hozzászólások

igazoltatás során bukott le police.hu
Elkaptak egy körözött férfit Zalakomárban
Vizes Eb / 15 perce
Orbán Viktor fogadta a FINA alelnökét
Orbán Viktor miniszterelnök a Budapesten zajló vizes Eb-ről, a fiatal úszók továbbképzéséről és a magyar úszósport támogatásáról is tárgyalt
Gyász
"Lelked, mint a fehér galamb, Csendesen messzira szállt. Hiába keresünk, könnyes szemünk Már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok közt A legfényesebb te vagy, Utat mutatsz, mert szívünkben Örökre itt maradsz." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ LÁSZLÓNÉ "Ibi" Zalaegerszeg, Szent László utcai lakos 2021. május 12-én, életének 84. évében örökre megpihent. Temetése május 20-án, csütörtökön 9.45-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Előtte 7.15-kor gyászmise a Mária Magdolna templomban. A gyászoló család
"A küzdelemnek vége, erőm elfogyott, Nézzetek fel az égre, valahol ott vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám ÖZV. DARABOS KÁROLYNÉ szül. Gál Mária 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 19-én, szerdán 13 órakor lesz a gősfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szereték, hogy LÁNCZINÉ PAP ZSUZSANNA életének 65. évében elhunyt. Kérését tiszteletben tartva hamvait szűk családi körben eltemettük. Gyászoló család
"Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt. Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy, Utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy GRÓF LÁSZLÓ preparátor őrtilosi lakos 2021. május 12-én 52 éves korában elhunyt. Hamvainak búcsúztatása 2021. május 21-én, pénteken 11 órakor lesz az őrtilosi temetőben. Előtte 10 órakor gyászmise az őrtilosi templomban. Gyászoló család
"Mikor lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy özv. BOGNÁR JÓZSEFNÉ szül. Szijártó Mária zalaszabari lakos 96 éves korában elhunyt. Temetése május 19-én, szerdán 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a zalaszabari temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Hálás köszönet a zalakomári Gondviselés Háza Otthon dolgozóinak áldozatos munkájukért. Szerettei
"Élete nem volt más, mint munka és szorgalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy GYENESE IMRE nyugállományú tűzoltó zászlós életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 20-án, csütörtökön 15 órakor lesz a lenti temetőben. Előtte gyászmise 14 órakor a lenti templomban. Kérjük, hogy koszorú helyett egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztozva utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"A búcsúszó mit nem mondtál ki, elmaradt. Elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KONDÁKOR LÁSZLÓ "Ács" 65 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 19-én, szerdán 15 órakor lesz a tornyiszentmiklósi temetőben. Előtte gyászmise 14 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló rokonok
"Forró betonon hasalok, Távoli hang csak a gyász, Lassan lüktet egy ér, Fellobog halkan a láz. Sima tenyér a vállamhoz ér, Ó, csak játszik a szél, Tudom, már messze vagy rég, Bennem minden halk szavad él." Megrendülten tudatjuk, hogy GERGÁN PÉTER életének 45. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Megtört szívvel búcsúzik Tőle felesége, kislányai, szülei, anyósa, apósa, sógornője, sógora, keresztlányai, rokonai, barátai. Búcsúztatása 2021. május 19-én, szerdán 15 óra 15 perckor a bagodi templomban tartandó szentmisét követően 16 órakor a bagodi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"A küzdelemnek vége, az erőm elfogyott, Nézzetek fel az égre, valahol ott vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MARKÓ SÁNDOR alibánfai, volt pethőhenyei lakos életének 66. évében elhunyt. Végakaratának megfelelően szűk családi körben búcsúztunk tőle. Megemlékezésül kérjük gyújtsanak egy szál gyertyát tiszteletére. Gyászoló család
TÓTH LAJOS Elment a harckocsi mestervezető, buszvezető, a kamionos, fuvarozó vállalkozó, aki legalább 2,5 millió kilómétert gurult ezen a földbolygón anélkül, hogy koccant volna bárkivel. 70 évesen is biztosan és fáradhatatlanul forgatta a teherautó kormányát, mígnem most, 89 évesen családja körében megtette az utolsó kanyart. Május 19-én, szerdán 13 órakor búcsúzunk tőle a nagykanizsai temetőben. Gyászmise előtte nap, 17-30-kor lesz az Alsótemplomban. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GYULA Zalaegerszeg, Erdész utcai lakos életének 94. évében elhunyt. Végakaratának megfelelően szűk családi körben helyeztük el hamvait felesége mellé a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Emlékét kegyelettel őrizzük. Szerető családja
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, rokonoknak és ismerősöknek, akik feleségem, KOVÁCS MÁRIA temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Vastag család
"Csendesen alszik, megpihent végleg, Angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába várjuk, Emléke szívünkben otthont talált." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. HORVÁTH ANTALNÉ szül. Vas Piroska volt zalacsébi lakos életének 84. évében örökre megpihent. Temetése május 18-án, kedden a 14 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor lesz a zalacsébi temetőben. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló szerettei
"Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünk örökké őrzi emlékedet." Fájó szívvel emlékezünk IFJ. KOLTAI JÓZSEF halálának 30. évfordulóján. Szerető családja
"Egy szál gyertya, mely lassan végig ég, Egy élet, mely percek alatt véget ért. Itt hagytad azokat, kik szerettek Téged, De emléked örökre a szívünkbe égett. A múltba nézve valami fáj, Valakit keresünk, akik nincsen már. A temető csendje ad Neked nyugalmat, Emléked szívünkben örökre megmarad." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÁMÁN LÁSZLÓNÉ szül. Bus Erika szerető szíve örökre megpihent. Temetése 2021. május 18-án, kedden 15 órakor lesz a bocföldei temetőben. Lelki üdvéért gyászmise aznap a helyi templomban 14 órakor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
"Emléked szívünkben örökké él." Emlékezünk DREZSENYÁK MIKLÓS halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Megrendülten tudatjuk, hogy BOROS ZOLTÁN Forest Hungary Kft. nyugdíjasa 67 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. május 18-án, kedden 9.40-kor lesz a zalaegerszegi Göcsei úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Te már ott vagy, hol nincs könny és fájdalom, Örök álmod őrizze béke és nyugalom. Miénk itt az örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS ISTVÁN volt zalaszentmihályfai lakos a Zalavíz nyugdíjasa életének 68. évében itt hagyott bennünket. Temetése május 19-én, szerdán 14 órakor lesz a botfai temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise. Köszönjük mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. Szerető családja
„A halállal csak az élet ér véget, a szeretet nem.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAKOS JÁNOSNÉ szül. Koós Katalin életének 82. évében elhunyt. Temetése 2021. május 19-én 14 órakor lesz a nagykanizsai Köztemetőben. Gyászmise aznap 7.30-kor a felső-templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Köszönjük, hogy éltek és minket szerettek, Szívünkben él tovább emlékük örökre. Csillagok útján utaznak tovább, Ott várnak ránk, ha a mi időnk is lejár!" Örök szeretettel és fájdalommal emlékezünk szeretteink HEGEDÜS MIKLÓS és TÓTH ANTALNÉ szül. Tóth Terézia halálának 3. évfordulójára. Szerető családjuk
megszakad a szív / 22 perce
Megfestette saját temetését az öngyilkos fiú – pontosan leírta a szüleinek, hogyan búcsúztassák
Magyar kutatás / 33 perce
Milyen hatása van a hosszú távú űrutazásnak az emberi agyra?
szavazásösszesítő / 46 perce
Mutatjuk hogyan lazítanak olvasóink a védettségi igazolvány birtokában
zaol.hu
diákversenyek / 54 perce
Egy zenefanatikus lány, egy biztonsági őr és egy Dr. Csont-rajongó nyerte az országos kvízversenyeket
vonatbaleset / 56 perce
Kisiklott és kigyulladt egy tehervonat Iowában (videó)
Közösségi munkák / 56 perce
A zalai horgásztavak környezetét tették rendbe
Gyuricza Ferenc