Gazdaság

2015.08.14. 08:29

Gyenge almatermés várható az idén

Újfehértó - Az idén 500 ezer tonnához közeli almatermés várható az országban a tavalyi több mint 900 ezer tonnával szemben - közölte az Alma Terméktanács elnöke pénteken az MTI-vel.

Takács Ferenc, az újfehértói központtal működő Északkelet-Magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője elmondta, hogy júniusban még 500-600 ezer tonna körüli termést becsültek a szakemberek, de a nyári aszálykárok miatt inkább a félmillió tonnához lesz közelebb a mennyiség.

A kevesebb termés mellett a terméktanács elnöke szerint jelentős minőségi problémákra, méret és színeződési gondokra is lehet számítani a csapadékhiány miatt.

Takács Ferenc kiemelte: a lassan extrém méretű aszály az ország szinte minden ültetvényét sújtja. A júliusi, augusztusi két-két hetes, 40 Celsius fokhoz közeli hőség még a legkorszerűbb, öntözött ültetvényekben is terméskiesést okoz, mivel a gyümölcsök mérete lényegében nem fejlődött a fákon.

Hozzátette, hogy a későbbi érésű fajtáknál még javulhat a gyümölcsméret és a színeződés, ha kedvezőbbre fordulna az időjárás.

Kitért arra, hogy az idei terméskilátásokat már eleve meghatározta az elmúlt 20 évben legnagyobb tavalyi almamennyiség. Emellett rügypattanáskor és virágzás között tavasszal számos helyen voltak lokálisan fagyok, ami szintén rontotta a terméskötődést.

Összességében rossz terméskilátásokkal jellemezhető az ültetvények mintegy kétharmada, 17 ezer hektárnyi almás, míg jó, vagy elfogadható termés csak a maradék egyharmadban várható - mondta Takács Ferenc.

A várható piaci helyzetről az Alma Terméktanács elnöke kifejtette: az értékesítési árak szempontjából lényeges, hogy Európában sehol sem várható nagy termés. A tavalyi készleteket a tárolókból már eladták a kontinensen és az almasűrítmény piacán is hasonló a helyzet.

A tavalyi időszakhoz viszonyítottan így jóval intenzívebb kereslet mutatkozik az alma iránt, az olasz, osztrák és szlovén kereskedők már meg is jelentek és üzletkötési tárgyalásokba kezdtek.

A jó értékesítési szezon előjele az is, hogy a nyári almafajtákat 100-140 forint áron lehetett kilogrammonként eladni - hangsúlyozta Takács Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!