Gazdaság

2011.02.16. 06:15

Gazdák és milliárdok - Az állattenyésztők hátrányban érzik magukat a növénytermesztőkkel szemben

A múlt héten megyénkben járt dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki interjút adott lapunknak. A találkozás apropója ritkaságszámba megy, hiszen az országban ma alig van hely, legalábbis a mezőgazdasági ágazatban, ahol jelentős termelő beruházás épülne. A tárcavezető a leendő pacsai baromfifeldolgozó alapkőletételének ünnepségére jött. Az agráriumot, a mezőgazdasági termelőket érintő aktualitásokról beszéltünk vele.

Hajdu Péter

 

- Az idei agrárbüdzsében mintegy 600 milliárd forint áll rendelkezésre támogatásokra, ennek melyek a fő csatornái, s megkezdődött-e már?

- Az agrártámogatások nagyobb része az EU közös agrárpolitikájának keretein belül zajlik, ez mintegy 140 különféle lehetőséget tartalmaz, a legkülönfélébb területekre - a halászattól kezdve a területalapú támogatásokon keresztül a vidékfejlesztési támogatásokig - terjed ki. Ezen belül idén jelentős állatjóléti, tejtermelő támogatásokat adunk, illetve vannak olyan alapok, amelyeket gépek, berendezések vásárlására nyitunk. Döntően kis- és közepes cégeket részesítünk előnyben, hiszen olyan 3-10-20-30 millió forintos nagyságrendű támogatások várhatók, amelyek léptékükben a kis- és közepes vállalkozások számára hozzáférhetők, és beilleszthetők azokba az esetleg már meglevő céges, illetve egyéni gazdálkodási keretekbe, amelyeknél a tovább-feldolgozást segítjük elő.

 

- Mit értsünk ez esetben kisvállalkozásokon, statisztikailag a néhány száz főt foglalkoztató cég is kisvállalkozás.

- Döntően a családi gazdálkodókra gondolunk, illetve azokra a vállalkozásokra, amelyek néhány embert foglalkoztatnak. Magyarországon egyébként az EU-ban megszokott gyakorlathoz képest már egy közepes vállalkozás is nagynak számít. Én szeretném, hogy minél több embert foglalkoztassanak ezek a cégek. Meg kell indulniuk, most kell növekedniük, hogy később eredményesek legyenek. A belső piac megnyitása segíti ezt elő. Hogy egy egyszerű példát mondjak, a helyi étkeztetésbe most már beszállíthatnak a kisvállalkozók. Megnyitottuk ezt a lehetőséget, mert eddig a magyar piac zárva volt a termelő előtt, nem tudott közvetlenül beszállítani a szociális étkeztetésbe, vagy az iskolai konyhára. Azokkal a pályázatokkal, amelyeket megnyitunk, egyrészt szaktanácsadási, konferencia-lebonyolítási, képzési lehetőségeket is indítunk a Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat rendszerén keresztül, hogy a szükséges szakértelmet el tudják sajátítani, másrészt a tevékenységhez szükséges gépek is pályázhatóak. Így segítjük elő, hogy helyi értékesítéssel és feldolgozással akár az étkeztetésbe, a piacra közvetlenül ki tudjon lépni egy termelő. Abban bízom, hogy falvanként egy-két kisüzem beindul, és eredményesen tud gazdálkodni. Akkor nem a nagy kereskedelmi láncoktól vásárolják majd a falusi emberek sem az élelmiszert, hanem azt használják, amit helyben megtermeltek.

- Mikor tudják a Széchenyi Kártya hitelkonstrukcióit a mezőgazdasági termelők is használni?

- Folyamatban van, bízom benne, hogy egy-két hónapon belül teljesen feláll az Agrár Széchenyi Hitelkártya. Óriási előrelépés lesz, mert a gazdák likviditási gondjait remélem, nagymértékben mérsékeli, de vannak más eszközök is. Például a vis maior hitelkeret, illetve most egy a takarmány vásárlást segítő hitelkereten is dolgozunk, ami ebbe a körbe tartozik.

- Kormánybiztos világítja át jelenleg a megyei agrárkamarákat. Mi a terve a kormánynak ezekkel a köztestületekkel, állami intézményekké alakulnak? Maradnak köztestületek? Mi lesz a feladatuk?

- Az agrárkamarára mindenképpen szükség van, az egyik hátrányunk a nyugati gazdákkal, gazdatársadalmakkal, termelői körökkel szemben az, hogy a magyar kamarák nem ágyazódtak be annyira a társadalom szövetébe, mint ahogy ott beágyazódtak. Ott a kamarák nagyon széles körű összefogások. A kormány kamarai biztost nevezett ki, azért, hogy a kamara ügyeit áttekintse, és ebben a fél évben benyújtjuk az Országgyűlés elé az agrárkamarákról szóló törvényt. A kamaráknak továbbra is a jelenlegi köztestületi funkciót kell betölteniük, gyakran szélesebb jogosítványokkal, és szélesebb bázisra támaszkodva, mint ahogy az eddig volt.

 

- Hogyan lesz szélesebb körű a jelenlegi kamarai bázis, netán azt tervezik, hogy bevezetik a kötelező kamarai tagságot?

- Abból indulok ki, hogy nem kötelező tagságra van szükség. Alanyi joga kell, hogy legyen minden termelőnek az, hogy tagja legyen a kamarának.

- A napokban az orosz agrárvezetéssel tárgyaltak, s állítólag hatvan magyar cég jelentkezett, hogy az orosz- belorusz-kazah piacra történő bejutáshoz akkreditáltassa magát. Milyen folytatásra lehet számítani?

- Nagyon pozitív volt az orosz partnerekkel történő tárgyalásunk hangneme. Egyetértettünk abban, hogy a korábbi, több évtizedes együttműködés jó alap a jövőbeni agrár, élelmiszeripari, feldolgozóipari együttműködésre. Megállapodtunk arról, hogy a magyar-orosz vegyes bizottság is folytatja a munkáját, az elnökök, illetve társelnökök kinevezése megtörtént. Várjuk az akkreditálásra érkező orosz képviselőket. A bejelentkezett nagyszámú cég a magyar élelmiszeripar, feldolgozás szinte teljes spektrumát átfogja - válaszolta kérdéseinkre Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

- Nagyon pozitív volt az orosz partnerekkel történő tárgyalásunk hangneme. Egyetértettünk abban, hogy a korábbi, több évtizedes együttműködés jó alap a jövőbeni agrár, élelmiszeripari, feldolgozóipari együttműködésre. Megállapodtunk arról, hogy a magyar-orosz vegyes bizottság is folytatja a munkáját, az elnökök, illetve társelnökök kinevezése megtörtént. Várjuk az akkreditálásra érkező orosz képviselőket. A bejelentkezett nagyszámú cég a magyar élelmiszeripar, feldolgozás szinte teljes spektrumát átfogja - válaszolta kérdéseinkre Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

 

Az állattenyésztôk hátrányban érzik magukat a növénytermesztôkkel szemben. Az uniós támogatásoknál biztosítják a hazai önerôt, és olyan állatjóléti, tejtámogatási formákat ígérnek, amelyek lényegesen magasabb összegûek a tavalyinál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!