forr a must

2017.10.10. 14:17

Fazekas Sándor: folyamatosan javul a magyar borok minősége

A szüret a legtöbb helyen befejeződött már. Minőségét tekintve kiváló lesz a bor, mennyisége pedig a várakozások szerint 2,7 millió hektoliter körül alakul majd.

Fazekas Sándor az Auchan áruházlánc három hetes őszi borvásárának megnyitóján kiemelte: a Borkiválósági program öt éve működik és évről-évre pillanatfelvételként mutatja magyar borvidékeken a minőséget és a választékot, programnak is köszönhetően folyamatosan javul a magyar borok minősége.

Az idei programba mintegy 1100 nevezést regisztráltak, és ennek a „nemzeti borválogatottnak az élmezőnye” található meg abban a két – vörös és fehér borokat tartalmazó – kötetben, amelyeket a közelmúltban mutattak be.

Fazekas Sándor a bor várható mennyiségéről és minőségéről azt mondta, az előjelek kedvezőek voltak, a szüret gyakorlatilag befejeződött, forr a must, és várhatóan lesz utánpótlása a kiváló minőségű magyar bornak jövőre is.

Kiss Eliza, a kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztos az MTI-nek elmondta: minőségében nagyon jó lesz az idei évjárat, a mennyiség azonban várhatóan 3 millió hektoliter alatt marad, 2,7 millió hektoliter körül lesz.

A legtöbb borvidéken már befejeződött a szüret, de Tokaj-hegyalján még szedik az aszúszemeket. Az idei tokaji évjárat a 2013-ashoz hasonlítható, de akár az 1972-es kiváló minőséghez hasonló bor is készülhet – jegyezte meg. Hozzátette: jövőre valamelyik kék szőlőfajtából készült bor lesz 2018 kiválasztott bora az idei furmint után, amelyre különleges figyelem irányul majd. Nagy a lobbi, semmi nem dőlt el: így versenyben van még a kadarka, a kékfrankos, de a bikavér is.

Borítókép: Fazekas Sándor bort iszik az I. Borflashmobon a fővárosban, az Erzsébet téren 2013. május 23-án. 

MTI Fotó: Földi Imre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!