Gazdaság

2016.11.22. 16:14

Elindult a pontytelepítés

Megkezdődött a balatoni halgazdálkodási cég buzsáki tógazdaságának lehalászása, így ezekben a napokban sűrűn követik egymást a haltelepítések.

Keszey Ágnes

Főként a Balaton nyugati és kisebb részben középső medencéjében pontyot engednek a tóba. E halfajból az éves telepítési kötelezettség 300 000 kilogramm.

Hétfőn Keszthelyen és Fonyódon összesen 16 tonnányi halat telepítettek, így ebből   több mint 266 tonna teljesült. Kedden ehhez jött még hasonló mennyiségű ponty: Keszthelynél 6,6 tonnányi, Fonyódnál pedig szintén az előző napihoz hasonló  mennyiség, 9 tonnányi ponty lelt új otthonra.

Az elkövetkező napokban Badacsonyban, Balatonedericsen és megyénkben Vonyarcvashegyen lesz haltelepítés, s ha marad még a buzsáki tóban hal, Keszthely is sorra kerül még egyszer.

–Kétnyaras pontyot telepítünk, átlagos méretük 60-80 dekagramm körüli. Már közel járunk az éves telepítési kötelezettséghez, de ezt igyekszünk 10-15 százalékkal , tehát 30-40 tonnával túlteljesíteni - mondta el lapunknak Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

Egy-egy nagyobb, háromnyaras ponty is becsúszott a tóba: e  három kilogramm körüli halnak örülhet az a horgász, aki kifogja - mondta Nagy Gábor (jobbra), aki Tulipán Tibor horgászturisztikai menedzserrel mutatta e példányt  Fotó: Keszey Ágnes

A most tóba kerülő halak még nem foghatók ki, de a horgászokra várnak.

- Többségük még nem méretes: 35 centiméter a méretkorlátozás. Ezek a kétnyarasak 25-30 centiméter közöttiek - ezek jövő nyár közepére, végére érik el ezt a méretet. Akad köztük néhány háromnyaras, azok már kifoghatóak: 35 - 40 centiméter körüliek- emelte ki Nagy Gábor.

A haltelepítések ezzel most idén befejeződnek, s majd jövőre, februárban-márciusban folytatódik.

A halgazdálkodási cég egyébként figyelemmel kíséri a Balatonba telepített halak vonulását.

- Általában az őszi, hideg vízben jellemzőbb az, hogy elhúznak a parttól és a mélyebb vizeken telelnek át. Amiket tavasszal telepítünk, sokkal nagyobb arányban maradnak a telepítés helyén. A haljelöléses vizsgálatokból azt látjuk. a többség a térségben, 10-20 kilométerre elúszik, ezért telepítünk mindhárom medencében egyforma arányba - mondta el lapunknak a horgászati  ágazatvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!