A munka világa

2018.07.17. 06:23

Egyre több magyar pályakezdő dolgozik

Sokat javult a fiatalok foglalkoztatottsági mutatója, már négy százalékkal az EU-s átlag fölött jár.

Office workers pushing men on office chairs

A Magyar Idők keddi lapszámában az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb adatait ismertetve arról ír, hogy Magyarországon az uniós átlagnál több mint négy százalékkal nagyobb,

hozzávetőleg 85 százalék azoknak a 20 és 34 év közötti fiataloknak az aránya, akik a diploma vagy a középfokú szakképzés megszerzését követően tartósan el tudnak helyezkedni.

A régióban Csehországban a legmagasabb a 20-34 évesek foglalkoztatottsági mutatója, megközelítőleg 90 százalék, utána következik Magyarország, majd Lengyelország. A pályakezdők helyzete a mediterrán országokban a legrosszabb, Görögországban a szóban forgó korosztály alig több mint 50 százaléka jutott álláshoz azok közül, akik 2014 és 2016 között kapták kézhez közép- vagy felsőfokú bizonyítványukat.

Az uniós statisztikai hivatal megállapította: az EU-tagállamok átlagában még mindig

a diplomásoknak vannak a legjobb esélyeik a munkaerőpiacon.

Az adatok szerint tavaly a felsőfokú végzettségűek 85, a középfokú végzettséggel rendelkezők 77, míg az általános iskolát befejező pályakezdők 64 százaléka talált tartósan állást.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: AFP / Matelly / Cultura Creative

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában