Gazdaság

2017.05.01. 16:35

Ecuadori látogatók Zalaegerszegen - Vízkezelési és hulladékkezelési technológiákkal ismerkedtek

Zalaegerszeg - Pénteken ecuadori küldöttség tett látogatást a megyében, ahol a két megyei jogú városban ismerkedtek a vízkezelési, illetve a hulladékkezelési technológiákkal.

Hajdu Péter

Vinicio Montalvo Buitron ex-belügyminiszter helyettes, építészmérnök-vállalkozó és Fausto Moreira Izurieta, az ecuadori ESPE egyetem által alapított egyik közintézmény vezetője dr. Sztranyák Józseffel, a BKIK alelnökével és Kiss Györggyel, az INWATECH cég egyik tulajdonosával tett látogatást a zalai üzemekben Bali József, a Zalaispa Zrt. vezérigazgatója kalauzolásával.

Először Nagykanizsán, a Hidrofilt Kft.-nél jártak, ahol előzetes megállapodás is született az ecuadori egyetem intézményével. Az ecuadori szakemberek az országuk számára szükséges víz- és hulladékkezelési infrastruktúra fejlesztéséhez térképezték fel a magyar, azon belül a zalai gyártók képességeit és kínálatát. Délután Zalaegerszegre, a 3B Hungária Kft.-hez érkeztek, ahol Nagy Zoltán ügyvezető tájékoztatta őket a gépipari cég tevékenységéről, amelynek révén három nagy ipari területtel van kapcsolatuk: az építőanyag-iparral, erőművekkel és a hulladékfeldolgozással.

A 3B Hungáriánál megnézték a gyártási folyamatot a vendégek, képünkön (b-j) Bali József, Fausto Moreira Izurieta, Vinicio Montalvo Buitron, dr. Sztranyák József és Nagy Zoltán Fotó: Pezzetta Umberto

Az utóbbival összefüggő fejlesztéseik fő célja, hogy a lehető legnagyobb mennyiségben lehessen hasznosítani a kommunális hulladékból kinyerhető anyagokat. Két, ezzel kapcsolatos fejlesztésükkel ismertették meg a dél-amerikai küldöttség tagjait. A Békéscsabán már működő hulladékfeldolgozót filmen mutatta be Nagy Zoltán, továbbá bemutatta azt a kutatás-fejlesztési programot, amelynek keretében ez év végéig Zalaegerszegen felépítenek egy hulladékfeldolgozó mintaüzemet. A létesítmény fontos paramétere lesz, hogy a jelenlegi lerakási hulladékmennyiséget tíz százalék körüli arányúra csökkentsék le, és több anyagfajta újrahasznosításra kerüljön.

Vinicio Montalvo Buitron arról beszélt, hogy céljuk az említett három területen, az ivóvíz-, a szennyvíz- és a hulladékkezelésben megfelelő transzfert találni, amit Ecuadorban fel tudnak használni, s mint mondta, a tapasztalatokról beszámolnak a kormányuknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!