A jövő már elkezdődött

2018.01.22. 14:00

A digitális világ már kopogtat... – Tudományos konferencia Zalakaroson

Milyen szakmák vesznek a feledés homályába, s milyen új munkakörök jönnek majd létre az automatizálás, a digitalizáció vagy éppen a mesterséges intelligencia egyre erősebb térhódítása miatt?

Pásztor András

Cseresnyés Péter

Fotó: Szakony Attila

Többek között ezekre a kérdésekre is próbált választ adni a Pannon Egyetem, illetve a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete által szervezett tudományos konferencia.

Az „Élni és dolgozni a digitális világban” címet viselő értekezletet Prof. Dr. Miszlivetz Ferenc, a kőszegi székhelyű Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója nyitotta meg, aki rámutatott: a digitális világ kihívásaira csak széles körű együttműködésben lehet megfelelő válaszokat adni, legyen szó városokról, képző- vagy kutatóközpontokról. Mint azt a főigazgató hangsúlyozta: Veszprém, Kőszeg, Nagykanizsa, a Pannon Városok Szövetségének tagjai régóta elkötelezettek az ez irányú együttműködés terén, melynek jó példája a közös gondolkodásra sarkalló konferencia is.

Elsőként az Irinyi Tervről és a magyar kormány iparfejlesztési stratégiájáról Lepsényi István gazdaságfejlesztésért- és szabályozásért felelős államtitkár beszélt. Mint elmondta: a jövő egyértelműen a digitális technikáé, legyen szó az iparról, az oktatásról vagy az egészségügyről.

- A digitális világban mérhetetlenül sok adat halmozódik fel, ezek tárolása, elemzése révén növelhető a hatékonyság – fogalmazott az államtitkár, aki hangsúlyozta: a magyar kormány több mintaprojektet – például a zalaegerszegi tesztpályát – és mintagyárat is létrehozott annak érdekében, hogy új módszereket fejlesszenek ki a szakemberek.

Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a foglalkoztatás oldaláról világította meg a várható jövőt. Mint mondta: törvényszerű, hogy a digitalizáció következtében pár évtizeden belül bizonyos munkakörök a feledés homályába vesznek, de legalább ugyanennyi új szakma is létrejön.

- A szakképzés terén a fő kihívást az jelenti, hogy a fiatalok mennyire lesznek képesek elsajátítani a digitális kompetenciákat – így Cseresnyés Péter, aki hozzátette: a lexikális tudás megszerzése mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a jövőben a problémamegoldó képesség, a csapatban való munka s a nagy rendszerekben való gondolkodás.

Cseresnyés Péter
Fotós: Szakony Attila

Dr. Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának igazgatója egy új szak indításának fontosságáról beszélt. Mint mondta: a vállalatok, cégek vezetői ma már egyre kevésbé értik, mit mond nekik az informatikus.

- A negyedik ipari forradalom kapcsán beláthatatlan gazdasági és társadalmi változások várhatók, melyek a vállalati menedzsment szintjén is számos új feladatot hoznak – mondta dr. Birkner Zoltán. – A képzésnek egyre nagyobb szerepe lesz a gazdaságban is. Az új szak keretében az IT ismeretek mellett gyártásirányítással, automatizálással és innovatív üzleti modellekkel is megismerkedhetnek a hallgatók.

Erdős Gergely, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete kutatója azt mutatta be, hogy csupán a rendelkezésre álló adatokból miként lehet hatékonyabbá tenni az egészségügyet. A kutató elmondta: nincs már messze az az idő, amikor az orvosok a páciensek DNS-e alapján kapnak képet a különféle betegségekre való hajlamokról, így több idő lesz felkészülni a megelőzésre vagy éppen a gyógyításra. Az adatokból a betegutak optimalizálását is el tudják végezni, de olyan triviális összefüggésekre is rávilágíthatnak, hogy az orvos ne írjon fel olyan gyógyszert a betegnek, amit amúgy sem lesz pénze kiváltani.

Csepeli György, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete professzora szociológiai oldalról vizsgálta a digitális ipari forradalom hatásait. Véleménye szerint a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása kevesebb beleszólást enged majd az embernek a döntési folyamatokba, hovatovább előfordulhat, hogy idővel az MI irányítja majd mindennapi életünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!