Nagy különbség

2019.01.23. 08:00

Decemberben kevesebb volt az álláskereső Zalában

Tavaly a decemberi zárónapon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében országosan 241 900 álláskereső szerepelt, ami közel 13 ezer fős csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Zala megyében ugyanakkor 6481 álláskeresőt tartottak nyilván, 282-vel kevesebbet, mint egy évvel korábban, illetve 146-tal kevesebbet a novemberihez képest, tájékoztatott az NFSZ.

Hajdu Péter

Fotó: Shutterstock

Decemberben a nyilvántartottak aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva az országban 5,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalékot mutatott. Ugyanez az arányszám megyénkben decemberben az országoshoz képest kedvezőbben, 4,9, illetve 3,4 százalékra alakult.

A megyék szerinti összehasonlításban kiemelkedett Győr-Moson-Sopron abból a szempontból, hogy ott volt a legkevesebb munkanélküli. Az álláskeresők regiszterében ott csak 2958 személyt tartottak nyilván, míg Vasban 4131-et, Zalában pedig 6481 volt az álláskeresők száma. A legtöbb álláskeresőt ezzel szemben Borsod-Abaúj-Zemplénben (34 040), Szabolcs-Szatmár-Beregben (27 732) tartották nyilván 2018 decemberének végén. Akkor az országos regiszterben 21 500 pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 8,8 százalékot jelentett. A legtöbb pályakezdőt Borsod-Abaúj-Zemplén (3652) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (3240) tartották nyilván, de jelentős volt még Hajdú-Bihar (2251) és Baranya megyében (1300) is a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma. Zalában 428 álláskereső pályakezdőt tartottak nyilván az év utolsó hónapjában.

Megyénkben december végén 2869 álláshelyet kínáltak a munkáltatók. Ezen belül összesen 478 új álláshelyet jelentettek be a hónap folyamán. Az újonnan bejelentett álláshelyek közül 378 volt a nem támogatott és 100 a támogatott. Az NFSZ decemberi adataiból az is kitűnik, hogy csökkent a bejelentett új álláshelyek száma. Ez országos jelenség, ami Zala megyére is vonatkozik. Zalában az előző évhez képest jelentősen mérséklődött az újonnan bejelentett álláshelyek száma: 2017 decemberében még 1408 új álláshelyet jelentettek be a munkáltatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!