Elismerések és együttműködés

2019.12.10. 07:00

Az Év Vállalkozója Díjat három zalai társaság érdemelt ki az idén

A gazdaság sikerei örvendetesek, de a növekedési ütem fenntartásáért most kell döntéseket hozni – hangzott el az idei Vállalkozók Napja rendezvényen a Müpában pénteken. Tolnay Tibor VOSZ-elnök, valamint ­Varga Mihály pénzügyminiszter egyetértett abban, hogy a gazdaság növekedése kedvező, de a hatékonyság érdekében további párbeszédre, adócsökkentésre és az adminisztrációs terhek mérséklésére van szükség.

ZH

A ZMVA díját Pácsonyi Imre vette át Varga Mihálytól és Tolnay Tibortól

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: VOSZ

2019 gazdasági rekordokat is hozó év volt Magyarországon

Az idei esztendő sikeres, gazdasági rekordokat is hozó év volt Magyarországon, a fogyasztás és a megtakarítások is bővültek, amelyhez nélkülözhetetlen volt a támogató politika – jelentette ki a rendezvényen Tolnay Tibor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke kifejtette: a vállalkozók és a kormányzat közös munkájának eredményeképp számos ponton csökkent az adminisztráció, valamint mérséklődtek a közterhek. A vállalkozók terheit csökkentő szemlélet visszaköszönt a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiben is. Tolnay Tibor kiemelte az állami garanciaprogramok fontosságát, az ebben történő tőkeemelést is.

Mint elmondta, a hitelgarancia-­programok különösen hatékony katalizátort jelentenek a vállalkozások fejlesztéseiben. Az ilyen hitelgarancia a Széchenyi Kártya alappillére is, amely már 17 éve működik sikeresen. A konstrukciót mikro- kis- és középvállalkozások tízezrei használják, a megoldás segítségével évente 200-250 milliárd forintnyi forrás kerül a szektorba. Fontos, hogy ez a forrás piaci alapon jut el a vállalkozásokhoz, az állami támogatási igény pedig töredéke ennek az összegnek. A Széchenyi Kártya Programra továbbra is számítanak a vállalkozók – szögezte le a VOSZ elnöke.

A ZMVA díját Pácsonyi Imre vette át Varga Mihálytól és Tolnay Tibortól
Fotó: VOSZ / Zalai Hírlap

 

Tolnay Tibor méltatta a novemberben napvilágot látott második gazdaságvédelmi akcióterv célkitűzéseit is, amely szintén az adócsökkentésre és az adminisztrációs terhek további mérséklésére tesz javaslatot. Hozzátette: alapvető érték a vállalkozások, a munkavállalók és a kormány számára is az a hatéves bérmegállapodás, amelyet a felek 2016-ban kötöttek, és amelyet azóta minden szereplő maradéktalanul betart. Az ehhez kapcsolódó vállalások kiállták az idő próbáját, amely jelzi: az akkori megállapodás a realitás talaján állt.

A céltudatosan dolgozó, újításra kész, a saját útját járni képes vállalkozók munkájával léphetünk tovább – idézte Móricz Zsigmond sorait ­Varga Mihály az ünnepségen. A pénzügyminiszter beszédében történelmi példát hozott: amikor ez a mondat elhangzott, Magyarország túl volt a Trianon utáni kétségbeejtő helyzeten és a gazdasági világválságon. Mégis, ezekben az években ért el sikereket a magyar könnyűipar, elindult a magyar alumíniumgyártás, fejlődött a vegyipar és világhírű lett a magyar izzó, a motorvonat és a rádió. Bár az akkori viszonyok mások, mint a mai feltételek, a helytállásnak, a céltudatos munkának ma is helye van. A mai kihívások természetesen mások: a digitalizáció, a robotizáció az egyre gyorsuló ritmuson keresztül érezteti hatását – fogalmazott a miniszter.

A Tornyos és Társa Kft.-t Tornyos Péter képviselte az ünnepségen
Fotó: VOSZ / Zalai Hírlap

A kormányzat elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozások fejlődését

A tárcavezető hozzátette: a kormányzat továbbra is elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozások fejlődését. A párbeszédet folytatni kell, hiszen vannak eredményei – szögezte le Varga Mihály. A gazdasági növekedés hátterében ugyanis az áll, hogy a kormányzat a vállalkozókat partnernek tekinti. A miniszter kitért arra is, hogy a magyar gazdaság évek óta kiegyensúlyozottan teljesít, a növekedés az Európai Unió élvonalába tartozik, hiszen az idei évben eddig 5 százalékot bővült a magyar GDP. Ehhez ráadásul élénkülő beruházások is tartoznak. Ezt a teljesítményt, ha némileg késve is, de a nemzetközi minősítő szervezetek is elismerik, a napokban az IMF nyilatkozott dicsérően a magyar gazdaságpolitikáról. A dokumentumban kiemelték a növekedésbarát adópolitika eredményét, a bérfelzárkóztatást elősegítő, a munkanélküliséget visszaszorító, a gazdaság sérülékenységét csökkentő kormányzati intézkedéseket.

Varga Mihály rámutatott: a kkv-k jelentik a magyar gazdaság erősödésének legfontosabb bázisát. A kormány az elmúlt években számos eszközzel segítette a vállalkozások fejlődését. Példaként említette az adócsökkentéseket, az adóadminisztráció egyszerűsítését, a pénzügyi források bővítését. Az elfogadott kkv-stratégiában szerepel az üzleti környezet fejlesztése, a tőkeforráshoz való hozzáférés javítása, a tudás megszerzésének támogatása.

A világgazdaság teljesítménye ugyanakkor azt jelzi: ha recesszióra nem is, de lassulásra számítani kell. Ha hosszabb távon fenn akarjuk tartani a fejlődés ütemét, most kell döntéseket hozni – húzta alá Varga Mihály, aki további adócsökkentést és kevesebb adminisztrációt helyezett kilátásba.

Csamangó Antal veszi át az Avius Kft. elismerését
Fotó: VOSZ / Zalai Hírlap

Elismerték a kiemelkedő vállalkozói teljesítményeket

Az eseményen kitüntetésekkel ismerték el a kiemelkedő vállalkozói teljesítményeket. Így az arra érdemesek Magyar Gazdaságért Díjat, miniszteri elismerő oklevelet vehettek át Varga Mihálytól és Tolnay Tibortól. Második alkalommal adták át országosan a VOSZ által tavaly alapított kitüntetést, a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat, a szövetség megyei tagszervezetei, illetve további érdekvédelmi szervezetek előterjesztése alapján kiemelkedő munkát végző vállalkozók pedig az Év Vállalkozója Díjban részesültek.

Ilyet három zalai társaság érdemelt ki idén. A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nevében Pácsonyi Imre kuratóriumi elnök vette át az elismerést, a Tornyos és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t Tornyos Péter tulajdonos-ügyvezető, míg az Avius Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t Csamangó Antal cégvezető képviselte.

A rendezvényen a hazai és határon túli magyar vállalkozók közös munkájának és párbeszédének eredményeként aláírták a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF) együttműködési megállapodását. Mint elhangzott, a fórum konzultációs, az együttműködést és a közös gondolkodást segítő közösség kíván lenni, amely meghagyja és tiszteletben tartja az abban részt vevő vállalkozói szervezetek önállóságát. Ezenfelül hozzá kívánnak járulni a Kárpát-medencei gazdasági térség megteremtéséhez, a vállalkozások közötti kapcsolatok kialakításához. A fórumhoz az idei Vállalkozók Napján 19 Kárpát-medencei magyar vállalkozói szervezet csatlakozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!