Gazdaság

2012.07.24. 18:49

Az agrárium gondjai

Kiscsehi – A légi növényvédelemtől kezdve a vadkárokon át az őstermelői tevékenységig számos téma került szóba azon a hétfői gazdafórumon, melynek vendége Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt.

Gyuricza Ferenc

Zalában most első ízben vehettek át földhaszonbérleti szerződést a pályázatok nyertes gazdálkodói, egy tornyiszentmiklósi állattenyésztő, egy letenyei gazdálkodó, valamint egy felsőrajki kft. képviselője. A megyében mintegy 650 hektárnyi földterületre összesen 36 pályázatot írtak ki, eddig 18 zárult eredményesen. A fennmaradókra azért nem hirdettek nyertest, mert a beadott pályázatok általában formai okok miatt érvénytelenek. A vidékfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: a földek haszonbérbe adása az első olyan program az ország történetében, amelynek során az állami földeket családi gazdálkodók kaphatják meg, míg az új földtörvény tervezete 1100 év után a legnagyobb lehetőség a magyar gazdálkodók számára.


A fórumon a közbirtokossági erdőkkel kapcsolatos problémákra is felhívták a figyelmet – az erdőmegosztás nehézségei mellett arról is szó esett, hogy Zalában is megjelentek a spekulánsok, akik az erdők 51 százalékos tulajdoni hányadának felvásárlását követően a helyi tulajdonosokat megpróbálják kisemmizni –, mások a vízügyi társulatok kifogásolható magatartásával szembeni segítséget várnának a minisztériumtól. A szaktárca vezetője – amellett, hogy segítséget ígért a gazdáknak – a tulajdonosok szerepére hívta fel a figyelmet: részt kell venni a közgyűléseken, saját érdekeiket képviselniük kell a gazdáknak. A vadkárokról szóló felvetésekre reagálva a miniszter arról beszélt, hogy a természet egyensúlya borult fel, ennek okán a vadállomány – főleg a vaddisznó és a szarvas – egy részét le kellene vadászni, amitől a megbillent rend néhány éven belül helyreállna.

A fórumon szintén részt vevő Kardeván Endre államtitkár elmondta: vadkár szempontjából Zala a legveszélyeztetettebb. A sertéságazatról szólva Fazekas Sándor úgy fogalmazott: a versenyképességet az olcsó külföldi hústermék mellett a drága takarmány, valamint a hazai termelők összefogásának hiánya is hátráltatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!