Zalaegerszeg kivételesen jó helyzetben van

2018.04.07. 08:00

Aki hátralép, veszíthet... – Szijjártó Péter nyilatkozott a Zalai Hírlapnak

„Az útépítések, a digitális infrastruktúra fejlesztése, az alacsony adók és a költségvetési támogatások, valamint a rendelkezésre álló szakképzett munkaerő jelentősen megnövelte a megyeszékhely és térsége versenyképességét. Nem véletlen, hogy november óta már a negyedik, kormányzati támogatással megvalósuló zalaegerszegi beruházás elindulását jelentettük be.”

Varga Lívia

Szíjártó Péter: Zalaegerszeg kivételesen jó helyzetben van

Fotó: Katona Tibor/ Zalai Hírlap

Egyebek mellett erről is beszélt lapunknak tegnapi zalaegerszegi látogatásakor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Mint fogalmazott, amikor egy vállalat beruházási helyszínről dönt, alapvetően négy szempontot vizsgál: a gazdasági-pénzügyi környezetet és az ezzel kapcsolatos ösztönzőket, az infrastruktúrát, a szakképzett munkaerő meglétét és a biztonságot.

Zalaegerszeg kedvelt befektetési térség

- Ma Magyarország Európa legversenyképesebb befektetési környezetét biztosítja, hiszen nálunk a legalacsonyabb a társasági és a személyi jövedelemadó, a beruházásokat pedig széles körű költségvetési támogatással ösztönzi a kormány, ahogy tette a zalaegerszegi Edelmann, az Ada, a Zalaco és most a Flex esetében is – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: a megyeszékhely és térsége befektetésvonzó képességét nagymértékben növeli a Zalaegerszeg és az M7-es között létesítendő gyorsforgalmi út.

Az építkezés két szakaszon már elkezdődött, s 2022-ig megépül a teljes M76-os, szögezte le a politikus. Kiemelte: Zalaegerszeg kivételesen jó helyzetben van, hiszen az 5G tesztvárosa lesz, továbbá az itt létesülő világszínvonalú járműipari tesztpályára egyedülálló tesztkörnyezet épül. S a zalai megyeszékhely jól áll a szakképzett munkaerő tekintetében is, „az itt működő iskolák képzési programjait országosan is elismerés övezi”, hangsúlyozta a miniszter.

Szíjjártó Péter: Zalaegerszeg kivételesen jó helyzetben van
Fotós: Katona Tibor/ Zalai Hírlap

Támogatják a cégeket

Szijjártó Péter szólt arról is: a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül biztosította a beruházásokhoz szükséges készpénztámogatást az említett zalaegerszegi cégek számára. (Az Edelmann nyomdaipari konszern 3,2 milliárdos beruházását 787 millió forinttal támogatta az állam, a bútoriparban tevékenykedő Ada 2,5 milliárdos projektjéhez 500 millió forinttal járult hozzá, a Zalaco 4 milliárdos fejlesztéséhez 836 milliót kapott, a Flex több mint 3 milliárdos építkezését pedig 769 millió forinttal segíti a kormányzat – a szerk.)

- A következő időszak beruházásai szempontjából döntő – folytatta Szijjártó Péter -, hogy Magyarország versenyképességét és biztonságát fenn kell tartani. Ha bármelyik oldalon romlás következik be, akkor a beruházók más helyszínt választanak, hiszen minden fejlesztésért óriási verseny van az országok között. Aki kicsit is hátralép a versenyben, sokat veszíthet.

Az autóipar a magyar gazdaság húzóereje

A miniszter kiemelte: a modernkori ipari forradalmat alapvetően az autóipar vezérli, ami a magyar gazdaság húzóereje. Az ország teljesítménye tehát nagyban függ attól, hogy a járműipar most kezdődő új korszakában is sikeresek tudunk-e lenni. Ehhez járulhat hozzá a Flex most indított beruházása is, hangsúlyozta Szijjártó Péter. Mint fogalmazott: az autóipari beruházások mindig önmagukon túlmutató jelentőséggel bírnak, a statisztikák szerint ugyanis egy autóiparban létrehozott állás közvetetten további 4-5 munkahelyet hoz létre a gazdaság egészében. „A mostani 100 új zalaegerszegi munkahely esetében is így számolhatunk”, jegyezte meg.

- Visszatekintve az elmúlt két ciklusra, 8 év alatt közel 800 ezer munkahely jött létre Magyarországon. Míg 2010-ben 12,5, most 3,8 százalékos a munkanélküliség. Óriási lépést tettünk tehát a teljes foglalkoztatás irányába – értékelt a tárcavezető. – Azért, hogy a munkaerőpiaci kínálat a kereslettel nagyjából egyező ütemben tudjon növekedni, hoztunk néhány kormányzati döntést.

Megerősítettük a nemzetközi versenyképességünket

Csökkentettük a munkáltatókat terhelő adókat, hogy az emelkedő fizetések ne járjanak a munkabérköltségek növekedésével, és adókedvezményeket társítunk a munkaerőt mobilizáló vállalati erőfeszítésekhez, így például a dolgozók utazásának, lakhatásának támogatásához. S ennek már látszanak az eredményei. A közép-európai térség gazdasági növekedése jóval fölötte van az európai ütemnek, és ehhez hazánk nagyon sokat tesz hozzá. Tavaly először 100 milliárd eurónyi exportot tudott előállítani a magyar gazdaság, s nemzetközi versenyképességünket is rendkívüli mértékben megerősítettük.

Ez világosan látszik abból, hogy a nagy nemzetközi vállalatok kulcsfontosságú beruházásaikat egyre-másra hozzák ide Magyarországra, s ezáltal itt létesítenek jól fizető munkahelyeket, amelyek biztosítják, hogy a magyar fiatalok itthon tudjanak maradni és karriert építeni – mondta Szijjártó Péter. – Közben a migráció kérdésében óriási csatát vívunk az ENSZ-szel, s jól láthatóan összebékíthetetlenek az álláspontok.

Nem fogadjuk el ugyanis, hogy a migrációhoz fűződő nem létező jogokat bárki megpróbálja a magyar emberek biztonságos élethez fűződő joga fölé helyezni. Április 8-án az is eldől, hogy olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely ezt a harcot meg akarja vívni, vagy olyan, amely feladja azt. Erről is szavazunk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!