Gazdaság

2016.12.18. 14:05

Gyakornoki lehetőségek az EU-ban

Az Európai Unió intézményeiben több mint 40 000 ember dolgozik az EU 28 tagországából. Az Európai Unióban több lehetőség is kínálkozik a vállalkozó szelleműek számára, akik Brüsszelben töltenék el szakmai gyakorlatukat.

A gyakornoki programok célja, hogy a gyakornokok belülről ismerjék meg az Európai Unió működését, szakmai gyakorlatot szerezzenek, ezenfelül biztosítsák számukra az EU integrációs folyamatainak, politikáinak és célkitűzéseinek jobb megismertetését.

Az intézmények többsége általában öt hónapos gyakorlatokat hirdet meg, minden évben azonos időszakokban egy tavaszi és egy őszi turnusban hirdetnek gyakornoki pozíciókat. Gyakornoki állásra diákok, frissen végzett diplomások, illetve nyelvészek jelentkezhetnek, akik hasonló feladatokat kapnak, mint az ügyintézők.

A gyakornoki munkáért kapott ösztöndíj általában fedezi a megélhetés költségeit, a részvételhez a legtöbb esetben sikeresen befejezett BA diploma szükséges, de számtalan egyéb lehetőség áll rendelkezésre akár még a tanulmányok idejére, vagy az MA diploma megszerzése utáni időszakra is. Jelentkezni egy-egy programra általában legalább fél évvel az aktuálisan megpályázott gyakornokság előtt kell.

Szinte minden uniós intézmény fogad gyakornokokat, ezek közül hármat emelnénk ki.

Minden uniós intézmény fogad gyakornokokat. Képünkön Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke gyakornokokkal találkozik
Fotó: Archív

Az Európai Bizottság egyedülálló lehetőséget biztosít az ismeretek bővítésére, ők olyan fiatalokat fogadnak gyakorlatra, akik diplomával rendelkeznek, még nem teljesítettek szakmai gyakorlatot az Európai Unió intézményeiben, jól beszélnek angolul, franciául vagy németül, valamint az EU hivatalos nyelvei közül is jól beszélik az egyik nyelvet. A jelentkezés részletes feltételei a Traineeships Office honlapján tekinthetők meg, ahol a megjelölt határidők között lehetőség van online bejelentkezésre is.

A szakmai képzéshez történő hozzájárulás, valamint az intézmény működésének megismertetése érdekében az Európai Parlament is többféle lehetőséget kínál szakmai gyakorlatok folytatására. A jelentkezők általános, fordítói és újságírói gyakornoki programok közül választhatnak. A fizetett szakmai gyakorlatokat csak egyetemi diplomával vagy egyetemi rangú intézmény által kibocsátott oklevéllel rendelkező személyek számára biztosítják. További információk és a szakmai gyakorlatra való jelentkezés az Európai Parlament weboldalán érhető el.

Az Európai Unió Tanácsa három kategóriában foglalkoztat gyakornokokat: fizetett gyakornokok programjai, fizetetlen gyakornoki program a kötelező gyakornoki idejüket töltő diákok számára, illetve a tagállami tisztviselők gyakornoki programjai. Fizetett szakmai gyakorlatra elsősorban olyan uniós tagállamok állampolgárai jelentkezhetnek, akik egyetemi, főiskolai diplomájukat frissen szerezték.

Fizetetlen szakmai gyakorlatra egyetemen, vagy felsőfokú intézményben harmad-, negyed-, vagy ötödéves uniós tagállamok állampolgárai jelentkezhetnek, akiknek a tanulmányok részeként ilyen gyakorlatot írnak elő, vagy akiknek szakdolgozatukhoz, doktori értekezésükhöz ezzel kapcsolatos kutatás szükséges. A tagállami tisztviselők gyakornoki programján az uniós tagállamok vagy tagjelölt államok minisztériumainak, kormány- vagy regionális hivatalainak és diplomáciai testületeinek tisztviselői vehetnek részt. Mindhárom gyakorlati lehetőségre az Európa Tanács honlapján, illetve a [email protected] e-mail címen lehet jelentkezni.

Az Európai Unióval kapcsolatos további kérdéseivel forduljon a Europe Direct Információs Központ Zala megyei irodájához. Érdeklődni személyesen a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában, vagy telefonon a 92/550-546-os telefonszámon, illetve e-mailben a [email protected] címen lehet.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!