Gazdaság

2016.03.22. 13:18

Csökkent az álláskeresők száma Zala megyében

Zala megyében 22 százalékkal csökkent februárban az elmúlt év azonos időszakához képest az álláskeresők száma, a második hónap végén 9959 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken - közölte a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya kedden az MTI-vel.

A nyilvántartott álláskeresők 10 százaléka fiatal pályakezdő.

A hivatal adatai szerint január óta 500-zal emelkedett az álláskeresők száma. A megye térségeiben 2 és 12 százalék közötti növekedés volt tapasztalható.

A tájékoztatás szerint az álláskeresők számának mérsékelt növekedése részben azzal magyarázható, hogy január végén több közfoglalkoztatási program is befejeződött, ugyanakkor a szezonális foglalkoztatás még nem kezdődött el a megyében.

Az év második hónapjában a gazdaságilag aktív népesség 7,9 százaléka volt regisztrált álláskereső Zala megyében, míg egy évvel korábban csaknem 10 százalék volt a munkanélküliségi ráta.

A munkáltatók 1,8 ezer új álláshelyet jelentettek be februárban, amelyből ezerhez nem igényeltek támogatást.

A tél utolsó hónapjában a kirendeltségeken 1846 álláskeresőt regisztráltak, közülük 171 ember első alakommal szerepel a nyilvántartásban. Az álláskeresők a legnagyobb számban szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgoztak korábban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!