Gazdaság

2015.09.07. 15:09

Ömlik az adóbevétel, de hiányzik az uniós pénz

Az augusztusi hiány 20,8 milliárd forint volt, az első nyolchavi deficit pedig 914,9 milliárd forint lett az NGM szerint.

Ennek egyik indoka, hogy a Magyar Államkincstár a zökkenőmentes iskolakezdés érdekében már augusztus végén átutalta a szeptember havi családtámogatások, valamint a fogyatékossági támogatás és a megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítésének kifizetéséhez szükséges összegeket. Ez összesen 34,5 milliárd forintot jelentett, amely értelemszerűen megemelte az augusztusi kiadásokat, ugyanakkor a szeptemberiben már nem jelenik meg ,írták.

Vagyis, ha az előrehozott kiadások nem jelentkeztek volna augusztusban, akkor többlettel zárt volna a büdzsé, amire a korábbi években nem volt példa.

Ugyanakkor még mindig elég nagy lyuk a költségvetésben, mivel nem jönnek az uniós pénzek forintban 370 milliárddal kevesebb érkezett meg idén szabálytalan közbeszerzéseink miatti vitákból adódóan, mint tavaly. 2014. augusztus végén az államháztartás hiánya csak 858,8 milliárd forintot volt.

De az NGM most is azt mondja, hogy pánikra semmi ok, tartható a költségvetés és 2,4 százalékos tervezett hiány. Az uniós módszertan szerinti egyenleget nem befolyásolja mostani zűr, hiszen az év végéig esetlegesen meg nem érkező, de a Bizottságtól jogosan igényelt összegek bevételként elszámolhatóak. Persze később még lehet abból komoly probléma, ha ennek az összegenk mondjuk akár csak a feléről lecsúszunk végül.

Az előző év azonos időszakához képest lényegesen (mintegy 450 milliárd forinttal) magasabban alakultak viszont a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a jövedéki adóból, a személyi jövedelemadóból, valamint a szociális hozzájárulási adóból és járulékokból származó bevételek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!