Gazdaság

2015.01.14. 16:31

Az igazgatóság által megvásárolt földterületek egy része Zala megyében található

Őriszentpéter – Az elmúlt három év során mintegy duplájára növelte a saját kezelésében lévő földterületeinek nagyságát az Őrségi Nemzeti Park. A földvásárlások Zala megyét is érintették.

Gyuricza Ferenc

Minderről Horváth Jenő, a nemzeti park igazgatóhelyettese tájékoztatta lapunkat. Kiemelte: a 2002-es megalakulások idején csupán 800 hektárnyi saját területtel rendelkeztek, miközben a nagyobb nemzeti parkoknál akkor már akár több tízezer hektárt is kitett a saját tulajdonú földterületek aránya. Ezt a különbséget sikerült most némileg ellensúlyozni azzal, hogy 2012-ben és 2013-ban főleg szántó- és gyepterületeket vásároltak, míg tavaly már szinte csak erdők kerültek újonnan tulajdonukba.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a térség egyik legnagyobb gazdálkodója, többek között háromszáz szarvasmarhát nevelnek. Fotó: A szerző

– A természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldek felvásárlása egy olyan program, amely révén az állam a rendszerváltás előtt még szövetkezeti tulajdonban lévő, s országos védelem alatt álló földterületeket kíván saját a tulajdonába vonni – mondta Horváth Jenő. – Ezeket a földterületeket a rendszerváltáskor ugyan nem engedték privatizálni, de időközben mégis magántulajdonba kerültek. Az elmúlt három év során ezek egy részét vásároltuk vissza az állam részére.

A program révén 2012-ben 750, 2013-ban 1100, míg tavaly 430 hektárnyi földterület vásárlására került sor, az első két évben többségében szántó és gyep, 2014-ben pedig szinte kizárólag erdő került vissza állami tulajdonba, közte olyanok, amelyeken volt tulajdonosaik egyáltalán nem is folytattak gazdálkodást. Az esetek 95 százalékában megegyezéssel került sor a földvásárlásra, a kisajátítás lehetőségével ritkán éltek.

– Az igazgatóság igyekszik a gazdák megélhetésének biztosítása mellett végezni tevékenységét – magyarázta Horváth Jenő. – Az érintett területekre egységes ajánlatot tettünk, ha azt elfogadta a tulajdonos, úgy megtörtént a földvásárlás, ha nem, akkor elálltunk a vételi szándéktól. Ha a tulajdonos ajánlotta fel a földterületet, természetesen akkor is ezzel a szakértő által meghatározott árral dolgoztunk. A földvásárlásokkal azt is sikerült elérnünk, hogy a korábbi nyomott árak helyett valós értéken cseréltek tulajdonost a területek.

Az igazgatóhelyettes kérdésünkre elmondta: a felvásárolt területek többsége természetesen Vas megyében található, de akadnak köztük zalaiak is, főleg Zalalövő, Csöde, Magyarföld, Felsőszenterzsébet és Szentgyörgyvölgy térségében. Arról, hogy ezeket a jövőben hogyan hasznosítják, az állami földalapkezelő dönt, egy része biztosan a nemzeti park kezelésébe kerül, hiszen ők tekinthetőek a térség egyik legnagyobb gazdálkodójának, több mint 300 szarvasmarhát és ötven lovat tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!