Gazdaság

2015.01.27. 17:35

Az MNB a nyereség nagy részét a jövő éveket terhelő esetleges veszteségekre fordítja

A devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak mintegy 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, ebből 100 milliárd forintot a jövő éveket terhelő esetleges veszteségekre fordít, a fennmaradó összeggel a tervek szerint az eredménytartalékot emeli meg - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI megkeresésére.

Az MNB válaszában kitér arra: a jegybanktörvény pontosan meghatározza a Magyar Nemzeti Bank feladatait, ezen belül egyértelműen szabályozza a jegybank kapcsolatát az államháztartással.

"A jegybank nyeresége a közösség pénze, amelyet a jegybank közösségi célokra fordít, s amelyből közösségi vagyont épít" - közölték.

Kitérnek arra, hogy a jogszabály alapján a jegybank tárgyévi eredménye az eredménytartalék növelésére, a kiegyenlítési tartalékok negatív összegével kapcsolatos esetleges állami feltöltési kötelezettség ellentételezésére és osztalékfizetésre egyaránt felhasználható.

A jegybanki függetlenségből következően a tárgyévi eredmény felhasználásáról az Európai Központi Bank (EKB) előírásának megfelelően az MNB igazgatósága dönt.

A monetáris finanszírozás tilalmára tekintettel az osztalékfizetésen kívül a jegybanknak nincs jogszerű lehetősége állami feladatok közvetlen finanszírozására, illetőleg a központi kormányzati szervek, regionális vagy helyi közigazgatási szervek részére hitel nyújtására, továbbá ezektől közvetlenül adósság-finanszírozó instrumentumokat vásárolni - hívta fel a figyelmet az MNB.

A válaszban jelezték azt is, hogy az MNB potenciális osztalékfizetése költségvetési felhasználásának lehetőségét jelentősen korlátozza a jegybanki eredmény költségvetési elszámolásával kapcsolatos európai uniós előírások aszimmetriája. Eszerint ugyanis míg a realizált árfolyameredményből származó osztalék befizetése nem csökkentené az eredményszemléletű költségvetési hiányt, addig, ha a jegybank a jövőben veszteséges lenne - és azt nem fedezné az eredménytartalék - , akkor a költségvetésnek térítési kötelezettsége keletkezne, ami viszont a költségvetési hiány emelkedésével járna együtt.

Az MNB ezért az elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül mindent megtesz annak érdekében, hogy a következő években esetleg jegybanki veszteségre ne kelljen költségvetési forrásokat fordítani, erre szolgál például az, hogy a jegybank 2014-es eredményének jelentős részét a későbbi évek esetleges veszteségének fedezésére szolgáló eredménytartalékba helyezi - közölte a jegybank.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!