Gazdaság

2015.01.16. 13:09

Akinek valutája van, veszi a gyenge forintot

Csütörtökön Európa szerte megdöbbenést váltott ki a Svájci Nemzeti Bank döntése, és meglódultak a deviza árfolyamok.

Hajdu Péter

Mint ismert, a svájci jegybank minden előzetes jel nélkül megszüntette a frank euróhoz kapcsolt 1,2:1 rögzített árfolyamát. Azonnal megkezdődött a menekülővaluta felvásárlása, ami soha nem látott magasságokba emelte a frankot. Magyarországon volt váltó, ahol 400 forint fölé emelkedett az árfolyama. A forint mind a frankkal, mind az euróval szemben meggyengült. A Magyar Nemzeti Bank arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kormány, az MNB és a hazai pénzügyi rendszer időben felkészült az árfolyammal kapcsolatos kockázatok kezelésére azzal, hogy már 2014 novemberében előre rögzítette a deviza alapú fogyasztói jelzáloghitelek átváltási árfolyamát.

Ennek elősegítésére a jegybank közel 9 milliárd eurót biztosított a nemzetközi tartalékából az elszámoláshoz és a forintosításhoz. Ez lehetővé tette, hogy a forintosítási törvénynek megfelelően a bankok 2015. február 1-jén a svájci frank alapú jelzáloghiteleket 256,5 forintos árfolyamon átválthassák. A devizahitelesek már 2015. január 1. óta is a fenti, rögzített átváltási árfolyamon fizetik a törlesztőrészleteiket, így a svájci frank erősödése őket nem érinti. Viszont aki fogyasztási hitelt vett fel devizában vagy autóvásárlásra kért deviza hitelt, most magasabb törlesztőrészletekre számíthat. Az importőr cégek pedig drágábban vásárolnak. Az exportőrök árbevételét deviza bevételeik átváltásakor növeli a gyenge forint.

– Reggel 323 forintos euróval nyitott a bankközi piac, de ha ezeket a minapi nagy kilengéseket nem vesszük figyelembe, akkor is látszik, hogy januártól folyamatosan gyengül a forint. Szakértők szerint hosszabb távon is számítani kell a 315-330 forint közötti euró árfolyammal. Ez segítség, de nem meghatározó az exportőrök számára – mondta érdeklődésünkre pénteken délelőtt Kámán János, az acélszerkezeti termékeit 98 százalékban exportáló, és euró elszámolásban működő Pylon 94 Kft. vezetője.

Az Egerszeg Valutaváltóban Birinyi Éva eurót vált át forintra. Fotó: Katona Tibor

– A valuta árfolyamok változása, ezen belül a forint gyengülése forgalomélénkülést hozott számunkra. Ez elsősorban az érdeklődések számának növekedését jelenti, de akinek volt otthon valutája, az most szívesen váltja be forintra. Elsősorban eurót és svájci frankot adnak el itt az emberek. Pillanatnyilag jellemző egyébként a szélesebb marzsok alkalmazása, a valutaváltók igyekeznek minél kisebb kockázatot vállalni, mivel nem lehet tudni, milyen árfolyamokon nyugszik meg a piac. A külföldi utazásokat tervezők viszont egyelőre nem reagáltak, a fő utazási szezonig még van bőven idő, ők kivárnak most a külföldi valutavásárlással – hallottuk Csóti Petrától, az IBUSZ zalaegerszegi megbízott irodavezetőjétől.

Az utazási irodán kívül több zalaegerszegi pénzváltóknál is érdeklődtünk.

– Zalaegerszeg elsősorban eurós város, mivel sokan dolgoznak a környékről Ausztriában. Az euró árfolyama azonban nem ment fel olyan mértékben, ami megbolygatná a piacot. Rengetegen figyelik az árfolyamkijelzőket, jár az emberek agya, mit tegyenek – mondta többek között Tóth István, az Egerszeg Valutaváltó vezetője.

Szigeti Zsolt, az Active Change vezetője elmondta, élénk a forgalom, mindenki valutát akar eladni. Minden fajtát, de elsősorban eurót, érvényesítve a forint gyengeségén szerezhető árfolyamnyereséget. Az egerszegi váltók tegnap délelőtt 318-319 forint körüli áron vették az eurót, és 326-327 forint között adták, persze senki sem vett, csak eladott.

A svájci jegybank eltörölte az euróval szembeni árfolyamküszöbét

Devizapiac - Elemzők: az autóhiteleseknek fájhat leginkább a frank erősödése

Szabadesésben a forint - 430 forint is volt az árfolyam csütörtökön

Devizapiac alakulása

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!