Gazdaság

2014.12.03. 20:57

KKVHÁZ - Stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás

Budapest – Figyeljék a kiírásokat és vegyenek részt mind nagyobb számban a kkv-k számára meghirdetett gazdaságfejlesztési pályázatainkon – biztatta KKVHÁZ megyék versenye döntőjének résztvevőit Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkár, a verseny fővédnöke.

Osváth Sarolta

Tizenkilenc megye, köztük öt határon túli magyar régió – mérkőzött meg szerdán a NAV Kiemelt Adózók Igazgatóságának dísztermében. Zala megye csapatát elkísérte Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke.

Kázmér Judit, a PLT ügyvezető igazgatója és Gulyás József, a KKVHáz vezérigazgatója írta alá a partnerségi együttműködési megállapodást. Médiatámogatás a kkv-szektornak. Fotó: Osváth Sarolta

Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, a zsűri elnöke azt hangsúlyozta, hogy a verseny a kkv-k számára lehetőséget teremt egymás megismerésére, a kapcsolatteremtésre, a tapasztalatok átvételére. Pácsonyi Imre, közgyűlési alelnök Zala megye kkv-barát mivoltát emelte ki, aláhúzva, hogy a megye büszke lehet a kkv-ra és a rangját is növeli a csapat jó szereplése. Aladics Sándor az OTP kkv igazgatóságának vezetője a kisvállalkozások új, kedvező finanszírozási lehetőségeit ismertette.

Megyénk csapata különösen nagy kihívás előtt állt, hiszen nem kisebb volt a tét, mint hogy meg tudja-e őrizni tavaly megszerzett vezető helyét a KKVHÁZ megyék versenyében. Az első fordulóban a csapat megyénk szülötte és a „haza bölcse", Deák Ferenc által képviselt értékek felvonultatására helyezte a hangsúlyt Varga Zoltánnak, a Humán Joel Kft. ügyvezetőjének irányításával.

A csapat tagja volt dr. Szekeres Diána főiskolai docens (BGF Gazdálkodási kar) Mihovics Zoltán, a Nagykanizsai Vállalkozó Inkubátorház képviselője, Juhos Richárd, hallgató (Pannon Egyetem nagykanizsai Campus), Takács Zoltán a 16mm MediaConcept ügyvezetője, és Márkus Mónika, a BGF Gazdálkodási kar tanára. A megyei csapat a zsűri pontszámai alapján nem, viszont a verseny résztvevőinek szavazata alapján bejutott a második fordulóba, a legjobb nyolc közé, de a zsűri végül a legjobbnak Békés megye, a Felvidék és a Vajdaság csapatát értékelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!