Gazdaság

2014.02.01. 15:20

Jégfüggő a folytatás

Kis-Balaton - Az idei tél nem kedvez a nádaratóknak. A tórendszer mintegy 2000 hektáros nádasain idén valószínűleg kevesebb nádat tudnak aratni a szokásosnál.

Szente Ottó

- Tavaly december 10-én megkezdődött a nádaratás, három vállalkozóval kötöttünk megbízási szerződést, közülük az egyik vállalkozó kezdte meg a munkát, a többiek nem érkeztek még meg. Az első vállalkozó viszont már be is fejezte az aratást - mondta érdeklődésünkre Kovács Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre, aki a Kis-Balatont, illetve az évente rendszeresen ott folyó munkákat felügyeli.

Elmondta: a vállalkozó 280 hektár területen vágta le a nádat, amiben benne volt az úgynevezett egyidejű nád aratása és a tisztítás is, fele-fele arányban. A szakemberek egyidejű nádnak az egységes, jó minőségű, a piacon jól értékesíthető tavalyi nádat nevezik. A szerződést is úgy kötik a nádarató vállalkozókkal, hogy amennyi egyidejű nádat learatnak maguknak, legalább annyi több éves avas nádtól meg kell tisztítaniuk a Kis-Balatont, a nemzeti park munkatársával egyeztetett helyeken.

Az idei tél eddig nem kedvezett a nádaratóknak. Február végéig van lehetőségük a munkára, márciusban már az érkező fészkelő madarak nyugalma érdekében nem szabad nádat aratni. A tél akkor kedvez a nádaratásnak, ha a gépeket megtartó vastag jég borítja a vízfelületet, és meg tudják közelíteni a mélyebb területeket. Úszni is tudnak a speciális kombájnok, de ez nem engedélyezett a Kis-Balatonon.

Egyidejű nád aratása a Kis-Balatonon: Tavaly február végéig ment a munka, idén ez nem biztos (Fotó: Archív, Katona Tibor) 

- Csak a kisvizes részeken tudtak aratni, ahol vagy nem volt víz, vagy csak negyven centiméternél kisebb. Az időjárás még annyiban befolyásolja az idei lehetőségeket, hogy az év végi nagyon enyhe hőmérsékletű időszakban megindult a nád fejlődése a víz alatt. Ezért kimegyünk a területre megnézni, mi történik, és elképzelhető, hogy a február végét sem várjuk meg, korábban leállítjuk a nádaratást - mondta Kovács Zoltán.

A Kis-Balaton 2000 hektárnyi nádasainak évente körülbelül a negyed részén tervezik a vízinövény learatását. Tavaly mindhárom brigád tudott dolgozni és be is fejezték a tervezett területeken a munkát, most ez nem biztos, hogy meglesz. A nemzeti park természetvédelmi őrével múlt héten beszéltünk, amikor még hízott a jég. De mint elmondta, ha ismét enyhülés jön, nem éri el a megfelelő vastagságot, s ez véget vethet az aratásnak. Pedig ez fontos, hiszen így tud megújulni a növény, amelynek szára egyébként elrothad a vízben.

A madárvilág mozgása is időjárásfüggő. Ilyenkor még a mozdulatlan nyugalom jellemzi a tájat, de az év végi tavaszias idő nem volt megszokott dolog. Erre vonatkozó érdeklődésünkre Kovács Zoltán elmondta, alig több, mint egy héttel ezelőtt láttak már kanalas récéket. E vízimadarak érkeztének nincs még itt az ideje, valószínűleg az enyhe idő csábította őket északabbra. A szakember hozzá is tette, visszavonulnak délre, ha befagy a víz felülete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!