Gazdaság

2013.06.18. 17:46

Szorosabb ismét a nadrágszíj

Zalaegerszeg - Néha kiismerhetetlenek az okai a gazdasági intézkedéseknek. Például jó, hogy csökkent az infláció, vagy nem jó? Ugyanis a gazdasági miniszter részben az alacsony inflációval indokolta kedden bejelentett megszorító csomagját.

Hajdu Péter

A nemzetgazdasági miniszter javaslatára, mint ismert, készpénzes banki tranzakciók esetében 6 ezrelékre emelkedik a tranzakciós illeték, felső korlát nélkül, átutalásoknál pedig 3 ezrelék lesz az elvonás. A távközlési adó 2-ről 3 forintra nő percenként, a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást kivetik a tőkejövedelmekre is a 16 százalékos kamatadón felül, hogy csak a legtöbbeket érintő tételeket említsük. Emellett a bányajáradékot is növelik 12-ről 16 százalékra. Mindennek szükségességét Varga Mihály részben azzal magyarázta, hogy korábban 5,2 százalékos inflációval számolt a kormány, amit a konvergencia programban 3,1 százalékra módosítottak, de ennél is alacsonyabb lehet az idei pénzomlás. Emiatt csökkennek a büdzsé tranzakciós bevételei is. Továbbá a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének egyik biztosítékaként fogják a megszorításokat felmutatni az uniós döntéshozók előtt, s összességében 110-120 milliárd forint bevételt várnak az intézkedésektől. De vajon lehet-e még a terhek csökkentésével hitegetni az embereket, példúul hová tűnik így az annyit emlegetett rezsicsökkentés hatása?

Készpénzt vesz ki az automatából Frallerné Kámán Elvira. Augusztustól még többe kerül a művelet. Fotó: Katona Tibor

Gazdasági szakértők véleményére voltunk kíváncsiak. Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője érdeklődésünkre így reagált:

- Az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, hogy egyáltalán szükség van-e erre a csomagra. A piaci elemzők úgy látják, hogy mivel az unió elfogadta a túlzottdeficit-eljárás alóli felmentésünket, e szempontból felesleges lépésnek tűnik. Nem tudni, mi a csomag célja. Mi is lehet? Egyrészt a költségvetési bevételek növelése, ami mindig jól jön, de erre most igazából nincs szükség. A másik a gazdaság fejlesztése, szabályozása lehet. Ebből adódik a további kérdés, mire lesz elköltve a plusz bevételekből származó pénz? Ezt egyelőre nem tudni. Ha ezzel beruházásokat ösztönözne a kormány, jó lenne, de csak akkor lehetséges, ha van rá piac. A kamatadó mértékének a 6 százalékos eho-val történő emelése, az egyre alacsonyabb kamatokkal együtt azt eredményezi, hogy magánszemélyeknek és vállalkozásoknak egyaránt, rövid távon nem lesz érdemes lekötni a pénzüket. Nyilván más befektetési formák felé kell fordulni. Ilyen például az államkincstár jegy, vagy ingatlanba fektetik majd a pénzt, ami tehát az intézkedések hatására a bankoktól másfelé áramlik. A terhek növelése elsősorban multi cégeken csapódik le, például a MOL-on, Magyar Telekomon, a bankokon. Utóbbiak szerintem még elbírják e plusz terheket, de hosszú távon visszaüthet a dolog, mert a beszállító kis- és közepes vállalkozásokon csapódhatnak le. A piac számára a jelenleginél jobb kiszámíthatóság kellene, például az, hogy ne történjenek év közben ilyen váratlan lépések - foglalta össze véleményét Nagy András.

Dr. Tóth László, a Zalavölgye Takarékszövetkezet elnöke, egyben az egerszegi önkormányzat Fidesz-KDNP-s frakcióvezetője szerint a bizonytalanná váló tranzakciós bevételek miatt volt szükség a csomagra.

- Szerintem a plusz 6 százalék eho nem befolyásolja majd a megtakarításokat, mert a bankon kívüli pénzforgalom még drágább. A tranzakciós illeték emelése pedig a készpénzforgalom csökkentését szolgálja. Igaz, hogy ez a bankok jövedelmezőségét rontja. A terhek egy részét biztos, hogy ráterhelik majd az ügyfelekre, de nem az összeset. Mi például eddig sem tettük. Természetesen léteznek olyan bankon kívüli befektetések, amelyekkel magasabb hozamot lehet elérni, de sokkal kockázatosabbak, és a jelenlegi gazdasági körülmények között nem biztos, hogy ez megéri - reagált a pénzintézeti vezető.

Nem kivétel a nyugdíjtakarékosság

Senki sem cáfolja, hogy a bankok könnyen át tudják hárítani az ügyfelekre a magasabb tranzakciós illetéket. Az önkormányzati adósságállományra kivetendő 7 százalékos adót azonban ők fizetik meg. Persze olyan nincs, amit hosszabb távon ne lehetne kifizettetni az ügyfelekkel. Nagyon érzékeny lakossági elvonás hogy a 6 százalékos eho-kulcs nem tesz kivételt az öngondoskodást szolgáló számlákkal, az ezekből származó kamatjövedelem eddig adómentes volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!