Gazdaság

2013.06.11. 12:38

Saját kézbe veszi a tejtermék-gyártást a Zalaco

Zalaegerszeg, Győrvár - Tejfeldolgozó üzem beruházásában vesz részt és saját tejivó hálózatot épít ki a Zalaco Zrt. A zalai sütőipari cég a Provid Kft.-vel közösen, 400 millió forintos beruházással tejfeldolgozó üzemet épített a megyehatárhoz közeli Győrváron.

Hajdu Péter

A tervek szerint júliusban próbaüzemelés során kezdik előállítani a tejtermékeket a Győrvár Tej Kft. néven induló üzemben. Emellett tejivó hálózat létrehozásába kezdett a sütőipari vállalat, amely a győrvári tehenészettel közösen létesített tejüzemmel profilbővítést hajt végre a tejtermékek előállításával. A tejüzem mintegy 400 milliós beruházását 50-50 százalékos arányban a Provid Kft.-vel közösen jegyzik - tudtuk meg Berta Lászlótól, a Zalaco tulajdonosától.

- A gazdákkal közösen terveztük, hogy létrehozunk egy korszerű tejüzemet, ami az általuk termelt tej feldolgozását teszi lehetővé. Ez napi 12-15 ezer liter tejet jelent, de a későbbiekben akár 20 ezer literig is elmehet a termelés - mondta. - Az üzemet úgy terveztük, hogy ekkora tejmennyiség feldolgozására is alkalmas lesz - folytatta Berta László.

Arra a kérdésre, mi inspirámlta a Zalaco-t a profilbővítésre, a cég tulajdonosa meglepő választ adott.

- A termékeinkhez szükséges alapanyag biztonságos beszerzése, különösen a tej és tejtermékeket illetően Magyarországon szinte lehetetlen. Soha nem tudjuk előre, hogy a következő héten kapunk-e például túrót, ha igen, milyent, honnan és mennyiért. Ugyanez vonatkozik a tejfölre, amiből nagy mennyiséget használunk fel, de bizonytalan a hazai beszerzése. Például 5-10 tonna túrót, 8-10 tonna vajat, és hasonló mennyiségű sajtot vagyunk kénytelenek importálni havonta a termékeink előállításához.

Berta László az indulásra vár feldolgozó üzemben a sajtgyártó részleg gépeit mutatja. Fotó: Pezzetta Umberto

A sütőipari cég vezetője megjegyezte, ez furcsa és szomorú is egyben. Ugyanis egyik oldalról azt hallani, hogy kevés tejterméket lehet eladni belföldön, másrészt, mint cégvezetői tapasztalatai alapján állítja, nincs. Legalábbis abban a minőségben és mennyiségben, valamint olyan áron, ami a Zalaconak megfelelne.

- Az alapanyag beszerzésünket stabilizáljuk a biztos ellátással és az állandó, jó minőségű alapanyaggal - foglalta össze Berta László a tejüzem létesítésének üzletpolitikai hátterét.

Mint felhívta figyelmünket, a tejüzem több szempontból is különlegesnek mondható.

- Közvetlenül a tehenészet mellett építettük, egy körülbelül hetven méteres vezetéken, szállítási költség és minőségi kockázat nélkül jut majd el a tej a fejőházból az üzembe. Hosszú ideig tartott az előkészítés, a hatósági engedélyeztetés is másfél évet vett igénybe. Ennek két fő oka van. Egyrészt régen létesült tejüzem az országban, továbbá speciális üzemről van szó. Megszokott dolog ugyanis, hogy a tejipar gyártói specializálódnak egy-két tejtermékféleségre. Mi viszont mindent gyártani szeretnénk. Az olasz technológusoknak is komoly fejtörést okozott, hogy ennek megfelelően állítsák össze a szükséges gépsorokat.

Arra a kérdésünkre, mi az a minden, a Zalaco vezetője elkezdte sorolni, a fogyasztási tejektől, a teljes tejtől a zsírszegény 1,5 százalékosig, a kakóig, kefirig, sokféle ízesítésű joghurtokig a friss és érlelt, lágy, félkemény és kemény sajtokig a bevezetésre váró termékkört. Mintegy 200-300 közötti tejtermékkel számolnak. Ez a napi több mint 10 ezer liter tejből készülő árucsoport azonban már túlmutat a Zalaco jelenlegi sütőipari termékeihez szükséges tejtermék mennyiségen. Itt lépnek be a cég leendő tejivói.

- Tejivókat, tej szakboltokat építünk, mint amilyenek évtizedekkel ezelőtt még működtek. A Győrváron termelt és feldolgozott tejet kizárólag a saját kiskereskedelmi hálózatunkban fogjuk forgalomba hozni. Részben a meglevő szaküzleteinkben, továbbá ezek mellett 15 új tej szaküzletet tervezünk Vas és Zala megyében. Közülük az első öt-hat üzletet már idén ősszel szeretnénk nyitni - mondta Berta László, hozzátéve, hogy a sütőipari profil bővítésével összességében 60-70 új munkahelyet is létrehoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!